Aktuális

Árnyékszékben hagyta meghalni hetedik gyerekét a borsodi nő

Bors

Létrehozva: 2019.03.30.

Forrás: police.hu

Titokban megszülte, majd vécébe dobta újszülött gyerekét egy 42 éves nő Felsőzsolcán, Borsodban. A nő ezután hasfájásra panaszkodott, mentő vitte kórházba, de az orvosoknak nem árulta el, hogy szült, ez csak később, a vizsgálatok során derült ki. A kórház azonnal értesítette a rendőrséget. A csecsemőt egy mellékhelyiségben találták meg, már nem élt.

A nő kihallgatásai során többször arra hivatkozott, nem tudta magáról, hogy terhes, mert a korábbi terhességei alkalmával tapasztalt rosszullétei nem jelentkeztek, és az utóbbi időben fogyott is, ám arra nem adott magyarázatot, miért nem törődött a babával.

A hatgyermekes, házasságban élő asszony mindvégig eltitkolta állapotát a családtagjai előtt. Gömbölyödő hasát azzal magyarázta, hogy daganata van, de orvoshoz nem volt hajlandó elmenni. 2017 májusában aztán a kerti vécében szülte meg a közel háromkilós kisfiút, aki egyébként életképes volt. Aztán az illemhely emésztőgödrébe dobta meghalni.

A felkavaró ügyben hétfőn tartanak tárgyalást a Miskolci Törvényszéken, ítélethirdetés még nem várható.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán idén február 26-án is történt hasonló eset: egy 24 éves nő a szülés után bezárkózott a csecsemőjével és 15 késszúrással megölte. A legtöbb szúrás a pici lány nyakát érte, esélye sem volt a túlélésre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134614_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában