Aktuális

Arc, kezek és láb nélkül keltem fel, éppen mikor megszületett második gyerekem

Bors

Létrehozva: 2016.10.18.

Egy decemberi estén még minden rendben volt Tom Ray életében: lefektette kétéves kislányát aludni, felesége készülődött, hiszen hamarosan életet ad második gyermeküknek, Tom pedig azt tervezte, hogy gyes-re megy, így folytathatta az írást és koncentrálhatott színészi karrierjére.

Pár órával később azonban minden megváltozott a 38 éves férfi életében. Az életéért kellett küzdenie az orvosoknak vérmérgezés (szepszis) miatt. Ez egy olyan tünetegyüttes, amikor a szervezet egy káros tényezőre gyulladásos és véralvadási folyamatokat aktivál. Ez azonban egy idő után kontrollálhatatlanná válik, és a saját szerveit kezdi károsítani.

Tom teste több szervét is leállította, az orvosok csak egy a tízhez adtak arra esélyt, hogy túléli mindezt. Sikerült túlélnie, de nagy árat fizetett érte. Kilenc hónappal később, amikor végre hazatérhetett, már nem voltak meg a végtagjai és az arca is nagyon eltorzult.

A ma már 54 éves férfi így emlékszik az 1999-es estére:

„Ez volt a felségem, Nic utolsó napja a munkában. Éppen a konyhában készítettem ebédet. Egy csomag kolbászt vettem ki a hűtőből. Már lejárt, de nem volt semmi különösebb szaga, szóval megfőztem. Éjfélkor borzalmas hasi görcsökre ébredtem, és elkezdtem hányni. Nic és én is csak nevettünk az egészen, gondoltuk csak egy kis ételmérgezés, egy kis ágyban fekvés majd segít. De csak egyre rosszabb lett, és semmit sem tudtam magamban tartani. Borzalmasan fájt a fejem, majd lefagytak a kezeim és a lábaim.”

Másnapra még rosszabb lett, elment a háziorvosához, aki pár hányáscsillapító felírása után hazaengedte.

Tom szervezete egy órával később teljesen összeomlott, de még előtte fel tudta hívni feleségét. Amikor Nic hazaért már félig öntudatlan állapotban találta meg, bőre tele volt pöttyökkel, szája elkékült, arca pedig ijesztően szürke volt. Azonnal hívta a mentőket.

Amikor mentünk a kórház felé, tudtam, meg fogok halni – mesélte Tom a Mirrornak. Az orvosoknak a kórházban ötletük sem volt, mi történhetett, cukorbetegségre, vagy Guillain-Barre-szindrómára gyanakodtak, egy autoimmun rendelleneségre, ami az idegrendszert támadja meg.

Éjjel 3-ra már a szeme is elkezdett vérezni. A megrémült Nic azonnal az ápoló után sikított, aki hívta az ügyeletest, aki rájött, szepszise van és azonnal az intenzívre vitette át. „Elszabadult a pokol, egy órával később a vérvizsgálat pedig megerősítette a diagnózist”.

Egy későbbi vizsgálat arra jutott, hogy nem a kolbász volt a baj okozója. Tüdőgyulladása volt, és amikor egyszer elment a fogorvoshoz, ott véletlenül elvágták az ínyét, és így a vírus a véráramába került.

Hajnali ötkor Tom jegygyűrűjét Nicnek adták oda, és azt mondták, hogy búcsúzzanak el tőle, haldoklik. Pár nappal később, pont Nic születésnapján az orvosok az amputációról beszéltek. Üszkösödni kezdtek ujjai kezén és lábán, az ajka, az orra. Azt mondták a felségnek, ha nem vágják le a karjait, a lábait és az arca alsó felét, akkor biztosan meghal Tom.

A műtétet egy héttel később, Tom 39. születésnapján hajtották végre.

Egyszerre megmentette és tönkretette az életemet

– mondta Tom.

Nic január közepén kezdett el vajúdni második gyerekükkel, éppen, amikor kiderült, Tomnak újabb amputációkra lesz szüksége. 

Tom végül márciusban ébredt fel a kómából, kisfia ekkor már három hónapos volt.  Tom nem emlékezett arra, ki ő, hol van, és ki Nic. Arra a szóra, hogy szepszis emlékezett, de hiányzó végtagjairól azt gondolta, biztos, autóbalesetet szenvedett. Emlékezett egy arcműtétre is, de csak egyszer mikor meglátta magát a tükörben vette észre, milyen rossz is a helyzet.

A történetről készült film előzetese:

Kislányával, Grace-szel nagyon szoros volt a kapcsolata, mielőtt végre beengedték hozzá, próbálták felkészíteni a látványra, de ahogy belépett, ki is futott a kislány. És egészen augusztusig be se ment hozzá.

A következő hónapokban még 30 műtétet hajtottak végre Tomon, és pszichikailag is nagyon megterhelő hónapok voltak ezek. Az évek alatt aztán egyre erősebbé vált, köszönhetően részben Nic-nek, mű orrot kapott, művégtagokat, (amik a tudomány fejlődése miatt már mozgatni is tud), szája azonban sose lesz, így sose tudja megcsókolni feleségét. Lelkileg pedig 7 évébe került megemésztenie, mi történt vele. De azt mondja, sose volt annyira erős, mint ma.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713409509
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713409509
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713409509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713409509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713409509
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni