Aktuális

Aranyhalakkal gyűjt pénzt a rászorulóknak a STRAND Fesztivál

Bors

Létrehozva: 2019.08.16.

Augusztus 20-24. között több száz programot vonultat fel Zamárdiban az idei STRAND Fesztivál. A szervező VOLT Produkció fontosnak tartja a közönség érzékenyítését, ennek érdekében az idei évben két ügyet is a zászlajukra tűztek: a hazai- és világsztárok bevonásával segítik a rászoruló gyerekek iskolakezdését, illetve a tanári pálya megbecsülése érdekében a MédiaUnióval közös kampányt is szerveznek. Az idei STRAND Fesztiválra százezernél is több vendéget várnak. 

Hazai- és világsztárok bevonásával zajlik a STRAND Fesztivál legfontosabb két ügye, amelyekre a nagy számú hazai közönség figyelmét szeretnék felhívni. „A STRAND-ra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – arra kérjük, készítsenek el és dedikáljanak egy-egy papír aranyhalat, a fesztivál szervezőiként pedig minden elkészült mű után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatjuk 10.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.“ – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező. A várhatóan jelentős bevétel mellett legalább ilyen fontos az a publicitás, amelyet az akció élvez majd a fesztiválon, a médiában és a sztárok felületein. Ugyanilyen aranyhalat a fesztivál hivatalos shopjaiban bárki vásárolhat, a befolyt összeg pedig teljes egészében a rászoruló gyerekeké lesz.

A STRAND másik fontos témája ugyancsak az oktatáshoz kapcsolódik. A MédiaUnió 2019-es topikja a tanári pálya megbecsülését célozza. Ennek apropóján a STRAND fellépőit arra kérték, hogy koncertjeik közben meséljenek azokról a tanáraikról, akiknek sokat köszönhetnek, akikre szívesen gondolnak vissza. A fesztiválon működő kivetítőkön a koncertek között többek között ezeket a reklámfilmeket is vetítik majd.

A STRAND-ot augusztus 20-án a Balaton legnagyobb tűzijátéka, John Newman koncertje és a 4. Petőfi Zenei Díj gála nyitja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét