Aktuális

"Apu évekig erőszakolt, anya mégis visszafogadta"

Bors

Létrehozva: 2015.11.08.

Meg lehet bocsátani egy férfinak, aki a saját gyermekét hosszú éveken át rendszeresen megerőszakolta? Van, aki szerint igen.

Megrázó történettel fordult egy fiatal lány a Mirrorhoz. Becky Herbert gyermekkora félelemmel és szenvedéssel volt tele, köszönhetően pedofil apjának, aki rajta élte ki beteg szexuális vágyait. A lány megdöbbenve tapasztalta: anyja nem csak megbocsátott a férfinak, de vissza is fogadta - a most húszéves Becky kistestvérei mellé.

David Manning először akkor ért lányához, amikor az kilencéves lett. A férfi többször is megfogdosta - ugyanakkor a picinek csak annyit mondott: ellenőrzi, hogy jól fejlődik-e. Amikor azonban Becky betöltötte a 11-et, egy nap apja bement a szobájába, és megerőszakolta. "Akkor még nem értettem, hogy mi az az erőszak, de tudtam, hogy amit tesz, az rossz. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba, de nem hallgatott rám" - emlékezett vissza az első esetre a lány, amit még számos másik követett. Négy hosszú évig folytatódott mindez - ekkor a tini összetörten végre be mert számolni valakinek a történtekről.

A szigorú keresztény neveltetésben részesült brit lány gyermekkorát pokollá tette apja. Vasárnaponként azt hallotta, a házasság előtti szex bűn - ő pedig attól rettegett, mikor esik teherbe a perverz férfitól. 15 évesen megpróbált önkezével végetvetni az életének - végül pedig egy egyházi táborban elmondta a titkot, amit hosszú éveken át őrzött.

David Manninget 2010-ben bűnösnek találta a plymouth-i bíróság - ám az igazi sokk csak ezután következett. A tini anyja, Mandy ugyanis - lelkipásztoruk tanácsára - megbocsátott a férfinak. "Úgy éreztem, elárult. Amikor meglátogatta apámat a börtönben, anyu azt kérdezte, akarom-e, hogy megölelje a nevemben. De a végső döfés az volt, amikor a lelkipásztor azt sugalmazta, hogy mindezt csak én találtam ki, mert apám túl szigorú volt. Eljöttem otthonról. Imádom az anyámat, de nem tudok vele élni, ha azt akarja, hogy bocsássak meg az apámnak" - magyarázta Becky, aki végül anyja lánykori nevét vette fel, hogy még véletlenül se kössék össze perverz apjával.

David Manning idén szabadult jó magaviselettel - Beckyt pedig újabb sokk érte, ugyanis anyja visszafogadta a férfit, akinek a visszaköltözését a bíróság is engedélyezte, annak ellenére, hogy a lány két kisebbik testvére még most is anyjukkal él. A hatóságok egyetlen kikötése: Beckyvel egészen 2019-ig semmilyen formában nem találkozhat. 

"Anyám egy erőszakolót választott helyettem" - összegezte megtörten Becky.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte