Aktuális

Apám vette el a szüzességem 11 évesen

Bors

Létrehozva: 2016.09.28.

Karen Lockhart szörnyű megpróbáltatás van túl, amelyeket apja miatt szenvedett el - írja a Mirror. A nő azért tartotta majd négy évtizedig titokban a dolgot, hogy anyját megvédje. 

A most 57 éves nő apja 11 évesen elvette a szüzességét, de csak most mer arról beszélni, hogyan lopta el az a férfi az életét, akinek valójában mindentől meg kellett volna védenie. Albert Starkie bűne azért maradhatott titokban ilyen hosszan, mert Lockhart az anyját akarta megkímélni. Végül lánya és barátai bátorítására feljelentést tett a rendőrségen a történtek után mintegy 45 évvel.

9 évesen úgy kényszerítette szexuális viszonyra egy moziban, hogy behatolás nem történt. 10 éves szexuálisan bántalmazta, majd 11 évesen elvette a szüzességét. A bántalmazások a legtöbb esetben otthon történtek. “Abban az időben azt hittem, minden apuka ezt teszi, de ahogy idősebb lettem rájöttem, hogy nem, erről szó sincsen. Apám azt mondta, ha bárkinek elmesélem ezeket a dolgokat, akkor neki baja lesz, így hallgattam róla.” 11 évesen befejezte a gyermeke szexuális bántalmazását a férfi, de Lockhartnak bár megpróbálta nem sikerült normális viszonyt kialakítania az apjával. 

A történtek ellenére együtt ünnepelték mindig a születésnapokat és a karácsonyt. A nő akkor döbbent rá, min is ment keresztül, amikor egy barátja azt mondta: ellopta apád az életedet. Lockhart ugyanis jó ideig gyűlölte magát, évekig buliémiás volt, az önértékelése pedig rendkívül alacsony. “Most már ki tudom mondani: gyűlölöm. Utálom azért, amit velem tett. Ahol éltünk mindenki kedvesnek gondolta, és miközben én azt hallgattam milyen jó ember, tudtam, hogy egyáltalán nem az, velem például szörnyű dolgokat tett” - mondta a nő.

A most 80 éves Starkie bűnösnek vallotta magát, az ügyész pedig azt szeretné elérni, hogy börtönben legyen a hátralévő életében. Mindezt rezzenéstelen arccal hallgatta végig a férfi egy kerekesszékben. A szemtanúk szerint semmi érzelmet nem lehetett az arcán látni a tárgyalás alatt és enyhítő körülménynek számíthat, hogy rossz az egészségügyi állapota. Az apát jelenleg őrizetben tartják. Ítélet hamarosan várható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713307810
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136449_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Minden jogukat elveszítették ahhoz, hogy a jogállamiság kérdésében véleményt nyilvánítsanak” – Schiffer András a brüsszeli botrányról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713307810
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte