Anyaszült meztelenül pózol és Kanadában tőzsdézik a dúskeblű magyar modell – 18+ fotók

Anyaszült meztelenül pózol és Kanadában tőzsdézik a dúskeblű magyar modell – 18+ fotók

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 09. 20:00
Bors

Eddig nem valószínű, hogy ismerős volt Önöknek Mészáros Mercédesz neve, így most kötelességünknek érezzük, hogy bemutassuk. A 23 éves magyar lány Kanadában él és tanul, emellett modellkedéssel, illetve színészkedéssel foglalkozik. Instagram-oldalán pedig rendszeresen oszt meg szexi fotókat. Például ilyesmiket.

Mercédesz a Velvet cikke szerint a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban tanult, majd a BKF média szakra jelentkezett, de mivel nem tudta finanszírozni tanulmányait, otthagyta az iskolát és úgy döntött, hogy műkörmösként félretett pénzéből Kanada felé veszi az irányt. (Édesapja egyébként kanadai-magyar kettős állampolgár.)

Két évig Kanadában is műkörmösként dolgozott, majd jelentkezett a George Brown Főiskola projektmenedzsment szakára, ahol utolsó évét tölti. Mellette pedig természetesen kihasználja külső adottságait és fotózásokon, és film-, illetve videoklip-forgatásokon vesz részt. Már amikor épp nincs koronavírus-világjárvány.

Merci az iskola mellett elkezdett tőzsdézni is a félretett pénzével és állítólag egész jól megy neki. 

A magyar lány forgatásokon találkozott már Jaden Smithszel, Robert Pattinsonnal, Gwyneth Paltrow-val, George Clooney-val, Dwayne Johnsonnal és Emma Robertsszel is, és reméli, hogy nevét egyre többen ismerik majd meg a tengerentúlon is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.