Aktuális

Angyali hangú apácáért rajong Olaszország

Bors

Létrehozva: 2014.05.07.

Mielőtt Cristina Scuccia felbukkant a színen, szinte senki nem beszélt a Voice című tehetségkutató műsor olasz ki-adásáról. A 25 éves apá-ca énekhangja és személyisége azonban az egész világot elbűvölte.

Március végén bukkant fel az olasz Voice tehetségkutatóban Cristina Scuccia. Azóta a 25 éves, éneklő apáca produkcióját több mint 47 millióan nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálon. Scuccia az első körből továbbjutott a műsorban, és a zsűritagok, valamint a nézők szerint a végső győzelemre is jó esélye van.

Az egyik szicíliai apácarend tagjáért szinte egy emberként szurkol az egész katolikus egyház. A lány egyébként nem tervezi, hogy sztárként élje le hátralévő életét. – Valami megváltozott az életemben a Voice indulása óta, ezt nem tagadom. Sokan megállítanak az utcán, és megköszönik azt az örömöt és szeretetet, amit a produkcióimmal adok nekik. De az életemet továbbra is a vallásnak szentelem, és a rendben sem csinálnak ebből problémát, mindenki támogat – nyilatkozta az Avennire című egyházi lapnak.

Scuccia 14 éves kora óta énekel, és több tehetségkutató műsorban is megfordult, ám mostanáig sehol nem figyeltek fel rá. 2009-ben hagyta ott telefonos értékesítő állását, azóta a vallás központi szerepet tölt be az életében. 2012 óta apácazárdájában éneket és táncot tanít társainak. A „csodaapáca” már a Voice előtt is szerepelt televízióműsorokban egy énekcsapattal, így meglehetősen felszabadultan mozog a kamerák előtt.

Azt reméli, hogy a példáján felbuzdulva sokan követik majd ezen az úton. – Rájöttem, hogy olyan üzenetem van, amit mindenkinek közvetítenem kell. A vallás bárhol jelen lehet az életünkben, nem csak a templomban. Csak azért, mert mi apácák vagyunk nem énekelhetünk? Ki mondta ezt? A példám üzenet minden fiatal nőnek, aki Istennek szentelte az életét: nem kell lemondani azokról a dolgokról, amiket világi kortársaink csinálnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei