Aktuális

Anett a negyedikről ugrott a halálba

M. S.

Létrehozva: 2017.09.21.

Sokkoló jelenetnek lehettek szemtanúi a járókelők a mosonmagyaróvári Móra Ferenc lakótelepen, egy fiatal nő a negyedik emeletről vetette magát a mélybe, és azonnal szörnyethalt.

Egy mécses és mésszel leszórt vértócsa jelzi a szörnyű tragédia színhelyét a Móra lakótelep egyik négyemeletes háza tövében. Éppen a játszótérrel szemközt, fényes nappal játszódott le a borzalmas jelenet kedden délután: egy harminc év körüli nő kivetette magát negyedik emeleti lakásának ablakából. A rossz idő miatt szerencsére nem tartózkodtak gyerekek a játszótéren, de néhány járókelő azonnal összesereglett.

Európában harmadikok vagyunk

A világon a dél-amerikai Guyanában a legrosszabb a helyzet, százezer emberből 42 vet véget az éle­tének saját kezével. Európában a kelet-európai országok között a litvánoknál 28,2 a ráta, ezzel toronymagasan vezetnek. A 19,5 feles értékű oroszok állnak a második helyen, a 19,1-es magyarok a harmadikon.

– A férjemmel épp a tévét néztük, amikor egy árnyék elsuhant az ablak előtt, majd hatalmas puffanást hallottunk – idézte fel a Borsnak a drámai pillanatokat egy, a házban lakó idős asszony. – Kinéztem az ablakon, megpillantottam szegény lányt, a férjem hívott hozzá mentőt, de már nem lehetett rajta segíteni, valószínűleg azonnal szörnyethalt. Úgy tudom, Anett valamilyen pénzintézetnél dolgozott, az édesanyjával és testvérével éltek egy lakásban. Férje, gyermeke nem volt. Elképzelni sem tudom, miért végezhetett magával – meredt maga elé a szomszédasszony.

Egy másik szemtanú szerint a halálugrás után azonnal lerohant a negyedikről Anett édesanyja.

– Szerencsétlen asszony hangosan zokogott, csak annyit kiabált: Anettkám, Anettkám! Leírhatatlan, sokkoló látvány volt, pedig én nem is ismerem a családot – emlékezett vissza az érezhetően még mindig az események hatása alatt álló fiatalember.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a Borssal közölte: közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139464_auto_resized.jpg
origo.hu

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713413413
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713413413
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713413413
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713413413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713413413
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni