Aktuális

Andrea: Elrabolták a fiamat Németországban!

L. B.

Létrehozva: 2017.03.08.

Rejtélyes körülmények között, február 27-én tűnt el Nagy Krisztián Münchenben, családja nagyon várja már haza. Az Interpol körözi, édesanyja bármit megadna annak, aki hazahozza szeretett fiát.

A 23 éves somogysámsoni fiatal február 14-én utazott ki Mannheimbe, hogy szerencsét próbáljon. Budapestről a német városig a munkavállalását segítő kínai férfival utazott. Másnap már egy kínai étteremben dolgozott felszolgálóként, ám február 26-án váratlanul kirúgták.

– Úgy tudtuk, minden rendben van vele, amíg egy ismeretlen telefonjáról üzenetet nem kaptam 27-én. Ez állt benne: „Nagy bajban vagyok, gyertek értem ahogy tudtok. A vonatállomáson vagyok, nem tudok írni, mert nincsen telefonom” – mondta a Borsnak Krisztián nagynénje, Bogdán Hajnalka.

A fiatal fiú elhagyta a telefonját, pénze sem volt, ezért bliccelve Münchenbe vonatozott, ahol a magyar konzulátushoz fordult segítségért. Megcsinálták az ideiglenes útlevelét, kapott egy je­gyet a Budapestre tartó buszra, ám a buszpályaudvarra sosem érkezett meg.

– A fiam segítségkérése után csak három nappal tudtunk a helyszínre indulni, próbáltunk mindent megtenni, de a formális dolgokon kívül nem jutottunk semmire. Krisztián nagyon talpraesett fiú, ha segítséget kapott, nem értem, hogy miért nem jutott haza. Az anyai ösztönöm azt súgja, hogy a fiamat elrabolták, vagy megölték. Bármit megtennék, a világ összes pénzét megadnám, hogy újra átölelhessem – mondta elcsukló hangon lapunknak az eltűnt fiú édesanyja, Jancsek Lászlóné, akinek Krisztián mellett még két kisgyermeke van.

Krisztián 180 centi magas, 70 kiló, barna szemű, sötétbarna hajú, valószínűleg már szakálla is van. Eltűnése előtt fekete színű kapucnis dzsekit, szürke edzőcipőt, melegítőnadrágot vagy farmert, és szürke baseballsapkát viselt. Különös ismertetőjele a bal vádliján található farkasfej tetoválás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól