Aktuális

András herceg és Bill Clinton titkát is sírba vitte a pedofíliával vádolt milliárdos

Bors

Létrehozva: 2019.08.14.

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt amerikai milliárdos életét és halálát is rengeteg rejtély övezi. A börtönében meghalt Jeffrey Epstein ügye András brit hercegig és Bill Clinton volt amerikai elnökig is elért.

A 66 éves milliárdost szombat hajnalban találták eszméletlen állapotban manhattani börtöncellájában, és bár azonnal kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség hivatalos jelentése szerint öngyilkosságot követett el, ám az igazságügyi orvos szakértő a halál pontos okát a boncolás után sem tudta egyértelműen megállapítani, így további vizsgálatokra lesz szükség. 

Az Epstein-botrány hullámai külföldre is elértek, hiszen a jegyzőkönyvek szerint II. Erzsébet királynő fia, András herceg is igénybe vette a milliárdos szervezte kiskorú lányok szolgáltatásait. Hétfőn pedig két francia miniszter is vizsgálatot követelt arra hivatkozva, hogy az amerikai vizsgálat szerint Epsteinnek Párizsban is volt egy luxuslakása. Illetve az is kiderült, hogy Ehud Barak volt izraeli kormányfő, Alan Dershowitz amerikai sztárügyvéd vagy Woody Allen filmrendező is rendszeresen együtt mulatott vele. Bill Clinton egykori amerikai elnök pedig 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, és többször vendégeskedett nála a karibi szigetén, amelyet a helybéliek csak „pedofil-szigetnek” neveztek. 

Az amerikai igazságügyi miniszter, William Barr úgy fogalmazott, dühös, amiért a manhattani börtön nem tudta életben tartani Epsteint, és szerinte komoly szabálytalanságokat követtek el a milliárdos fogva tartása során. A férfit ugyanis korábban egyszer már öntudatlanul találták a cellájában, így állapotát félóránként kellett volna ellenőrizni, a halála estéjén azonban ez nem történt meg.

A közösségi médiát elárasztották az öngyilkosság tényét kétségbe vonó bejegyzések, mivel Epstein gazdag és befo – lyásos emberek életét tehette volna tönkre, elképzelhető, hogy gyilkosság áldozata lett. Egy összeesküvés-elmélet szerint például Epstein helyett dublőrt toltak ki a börtönből hordágyon, mert az ekkor készült fotón látható férfinak egészen más formájú füle van, mint Epsteinnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól