Aktuális

Amputálták a híradós édesapjának lábát

Fái

Létrehozva: 2016.07.25.

Nem sokkal azután, hogy megszületett, az édesapja elvesztette az egyik lábát. A Tények híradósa pontosan tudja, mennyit jelent a sérült embereknek a segítség.

Gyönyörű, intelligens, humoros és van szíve. Ritka együttállás, de Vitányi Judit ilyen. Neki nem csak üres szlogen a társadalmi szerepvállalás. Meglepő, de úgy találkozott a debreceni Aura Segítő Kutya Alapítvánnyal, hogy gitárművészként gyerekeket tanított.

– Míg egy kisfiút, Levit tanítottam gitározni, addig az apukája egy kiskutyát trenírozott az iskola mellett – meséli a TV2 híradósa.

– Kiderült, hogy ő az alapítvány kiképzője. Így ismerkedtem meg a munkájukkal és határoztam el, hogy melléjük állok. Ha Debrecenben vagyok, és tehetem, meglátogatom őket. A kutyákat kiskoruktól képzik, a napokban találkoztam egy 12 hetes, személysegítő labradorral, aki majd egy hatéves szarvasi kisfiú életét és fejlesztését fogja segíteni. Amikor jött a lehetőség, hogy Judit találkozhat a paralimpikonokkal, azonnal igent mondott.

– Óriási élmény volt! Személyes érintettségem is van, mivel az édesapám mozgáskorlátozott, láttam az ő életét – mondja Judit, akinek szülei Hajdúnánáson élnek.

– Apukám elindult meglátogatni engem és anyát a szülőotthonba, és akkor megütötte a lábát. A fájdalom napok múlva sem múlt el. Júniusban születtem, júliusban elkezdték vizsgálni apát, augusztusban megállapították, hogy nagy a baj, szeptemberben megmondták, hogy amputálni kell a bal a lábát combközéptől. Csontszarkómája, vagyis csontdaganata volt. A nővérem akkor négy és fél éves, én pár hónapos voltam. Apukám 32 éves, fiatal férfi az élete delén. A bajban az egész család összefogott.

A kórházi felépülése alatt Debrecenben éltünk a nagyszüleimnél. Utána kéthetente Budapestre kellett járnia kemoterápiára, ahová édesanyám mindig elkísérte. A barátok segítettek átépíteni, akadálymentesíteni a házunkat. A műtét után egy évvel apát leszázalékoltan visszavették a munkahelyére. Nagyon sokat segített neki az a tudat, hogy szüksége van rá a családnak, a barátoknak. Juditnak teljesen természetes volt, hogy apukájának művégtagja van és bottal jár, hiszen így nőtt fel.

– Ovis voltam, amikor megkopogtattam a lábát és megjegyeztem, hogy ez nem olyan puha, mint a másik. Onnantól természetes dolog volt, hogy a mi családunk így éli a hétköznapjait.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor