Aktuális

Amikor nem tudsz válaszolni a 4 éves fiad kérdésére, és még a NASA sem igazán

Bors

Létrehozva: 2016.10.05.

<p>Minden szülő retteg attól, hogy a kisgyermeke olyat kérdez, amire majd nem tud válaszolni. De akkor jön a NASA, és segít! Pontosabban próbál segíteni.</p>

Forrás: Wikipedia

Szorult helyzetbe került egy technológiai cég marketing igazgatója, Gavin Conway, amikor 4 éves fia megkérdezte, „miért a Szaturnusz az egyetlen bolygó, aminek gyűrűrrendszere van?”

Conway az FT-nek arról mesélt, hogy fia, Josh három kérdést tehet fel neki lefekvés előtt, amire vagy fejből, vagy egy kis utánajárással tud neki válaszoni.

Így a fiú kérdése után küldött egy e-mailt a NASA-nak, ahonnan 10 percen belül meg is érkezett a válasz.

A NASA szakértője, Preston P Dyches azt írta:

„Remek kérdés. Elmondhatod neki, hogy ez pont egy olyan kérdés, amit a tudósok is feltesznek. Mondd el neki, hogy az űrben még rengeteg olyanrejtély van, ami arra vár, hogy ő felnőjön.”

Dyches azonban pontosításként hozzátette: „Igazából nem a Szaturnusz az egyetlen, aminek gyűrűi vannak. Mind a négy gázóriásnak vannak gyűrűi, csak a Szaturnusznak nagyobb súlyú és fényesebb, mint a többinek”.

A NASA szakértője elmagyarázta, hogy pontosan nem tudják, hogyan jöttek létre a gyűrűk, talán a bolygónak volt egy jeges holdja, amit a gravitációs erők széttéptek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136350_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni