Ambrus Attila: Apám halála térített jó útra

A Viszkist, vagyis Ambrus Attilát sokan valódi vadembernek gondolják, pedig szabadulása óta minden tekintetben kiegyensúlyozott. Budapest közelében, egy kis faluban él fiatal feleségével, Rékával, kerámiáit gyártja a műhelyében, és ezt a harmóniát az sem zavarja meg, hogy újra reflektorfénybe került: az Antal Nimród rendezésében készült Viszkis-film máris nagy siker a hazai mozikban. Bár tudja, örökre támadni fogják a múltban elkövetett tetteiért, igyekszik bizonyítani, hogy már nem ugyan­az, mint aki bankot rabolt.

– Lassan már a macskáktól is bocsánatot kell kérnem azért, amit tettem. Való igaz, hogy sokáig éltem úgy, hogy nem lehetek rá büszke, és nem tudtam, mit jelent a munka. Több katartikus élményem is volt, amelynek köszönhetően már másképp látom a világot, és már nem elvenni akarok a társadalomtól, hanem valamit visszaadni, értéket teremteni – magyarázza Ambrus lapunknak. 

Persze a rácsok mögött sokáig a régi életére vágyott, és a balhék sem kerülték el.

– Sajnos a börtönben volt né­hány szemtől szembe párbajom, és ott az az alap, hogy fel kell tenni a kezed. Hála az égnek az esetek kilencven százalékát sikerült szóban rendeznem, de volt néhány olyan szituáció, amikor bele kellett menni a közelharcba. Persze hülyén jön ki, hogy én beszélek erről, aki fegyverrel jártam, és sokan jogosan teszik fel a kérdést, hogy mit pofázok én erkölcsről. Én nem pofázom, engem kérdeznek meg, nem én kopogtatok mindenhová, hogy velem foglalkozzanak – mondta.

A Viszkis életében a változást egy tragikus esemény hozta, ami után úgy döntött, elég.

– Az újságból tudtam meg, hogy édesapám meghalt, és éppen akkor ítéltek 17 évre. Apám már kilencéves koromban azt mondta, hogy a börtönben fogok elrohadni, és ez az emlék a halálakor annyira mellbe vá­gott, hogy be akartam bizonyítani: nem neki lesz igaza. Mivel nem hiszek a túlvilágban, már nem tudom elmondani neki, hogy nem feltétlenül volt igaza. Viszont ő látta már akkor is, hogy nagyon rossz úton haladok, és börtön lesz a vége annak, amit csinálok – emlékezett Ambrus, aki még mindig bánja, hogy apjával nem volt harmonikus a kapcsolata.

– Sajnos úgy kellett meghalnia, hogy neki lett igaza, és ez egy apa-fia kapcsolatban nagyon komoly lelki törést jelent. Ez akkor nagyon csúnyán megviselt. Abban az időszakban többször próbáltam megszökni a  sátoraljaújhelyi börtönből, de onnantól kezdve rájöttem, hogy nem sok esélyem van, és ha nem kezdek magammal valamit, akkor valóban a börtönben rohadok meg.