Aktuális

Állatvédőket üldözött traktorral István gazda

Bencze Brigitta

Létrehozva: 2012.05.31.

Aktivistákat próbált meg elgázolni traktorral egy férfi – állítják az állatvédők. István gazda tagadja ezt: ő csupán kitessékelte a telkéről a betolakodókat. Kölcsönösen feljelentették egymást.

 

Riasztották a szolnoki állatvédőket, mondván: egy korláti tanyán elő gazda kínozza az állatokat, ezenkívül jelöletlen, feltehetően lopott jószágokat tart. Az állatvédők azonnal a helyszínre siettek, ott azonban megdöbbentő dologgal szembesültek.

– A férfi először kiabált velünk, majd bement a házba, és a kislányát maga előtt hurcolva beszállt egy traktorba és üldözőbe vett minket – mondta a Borsnak Abonyi Mónika állatvédő. – Felénk hajtott, de szerencsére még be tudtunk ugrani a kocsinkba, és sikerült elmenekülnünk.

Az aktivisták azonnal kihívták a rendőrséget, s emberölési kísérlet, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést tettek.

A gazda, Pócs István cáfolja a vádakat.

– A családommal jöttünk haza vasárnap este – idézte fel a történteket. – Az állatvédők már az ajtóm előtt vártak és követelték, hogy mutassam meg az állataimat. Velük volt az a férfi is, aki korábban megvádolt, hogy borjút loptam. A rendőrség már lezárta az ügyet, ő azonban még mindig az állat árát akarta behajtani. Őt nem akartam a birtokomon látni, ezért megkértem mindenkit: távozzanak.

Ők azonban nem mozdultak.

– Bevittem a kislányom a házba, mert be akartam szállni egy munkagépbe, hogy kitessékeljek mindenkit a portámról. A családom előtt rágalmaztak a saját otthonomban, ez azért nem járja. De a kicsi kiszaladt a házból, nem tehettem mást, magam mellé ültettem. A férfi nevetségesnek tartja a vádakat, miszerint állatokat kínozna portáján: – Az összes jószágnak friss orvosi papírja van. Vigyázok az állatokra, mázsaszám áll a takarmány mindenhol. Feljelentést tettem az állatvédők ellen – közölte a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598217
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598217
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól