Aktuális

Alex egyszerre keresi az őt cserbenhagyó gázolót és a megmentőjét

R. K.

Létrehozva: 2017.09.08.

Megdöbbentő baleset történt szombat hajnalban Zuglóban. Egy fiatalember, Horn Alex éppen egy koncertről tartott hazafelé, s amikor az éjszakai buszról leszállt a Pongrátz Gergely téri megállónál, elgázolták.

– Át akartam menni az úton, amikor egy viszonylag nagy se­bességgel közlekedő autó el­ütött. A balesetből nem igazán emlékszem többre, csak arra, hogy métereket repültem, majd kiterülve, magatehetetlenül fekszem az úttest kellős közepén – mesélte a Borsnak a szerencsétlenül járt huszonnégy éves férfi.

– Az is biztos, hogy aki el­ütött, megállás nélkül továbbhajtott. Több jármű elment mellettem, de szerencsére az egyik lelkiismeretes autós megállt, és azon nyomban mentőt hívott – emlékezett a történtekre. Alexet a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították. Az orvosok rögtön látták, hogy komoly a baj: eltört a medencecsontja, a bal lábszárán pedig nyílt törést szenvedett. Ráadásul a számtalan horzsolás mellett a fejéből és több testrészéből is az autó szélvédőjéből kitört üvegszilánkok álltak ki. Tudni lehetett, hogy rengeteg műtét és hosszú felépülés vár majd rá.

– Lelkileg nehéz mindezt megélni. Komoly fájdalmaim vannak, a lábamból vasak és drótok állnak ki, de szerencsére a család és a barátok tartják bennem a lelket. Szeretném mindenképpen megtalálni a gázolómat, hogy megkérdezhessem tőle: ha hibás volt, ha nem, miért hajtott tovább? Emellett azt az illetőt is keresem, aki komoly emberséget mutatva segített rajtam. Elsősorban neki szeretnék egy óriási köszönetet mondani, nem tudok elég hálás lenni azért, amit ér­tem tett – mondta Alex.

Az elgázolt fiatalember igazolványtárcájának is nyoma ve­szett, azonban arról sajnos fogalma sincs, hogy a brutális baleset során hova tűnhetett.       

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten