Aktuális

Ákos: csak mese, hogy terhesnek hazudtam magam! - Csak a Borsban

L. B.

Létrehozva: 2020.01.23.

A Borsnak szólalt meg először az a kuruzslásért jogerősen elítélt férfi, aki korábban magát nőnek kiadva „gyógyított” Szirákon. A csalásért hamarosan ismét bíróság elé álló R. Ákos állítja: senkivel nem akarta elhitetni, hogy várandós.

Számos fényképpel és hangfelvételekkel igyekszik bizonyítani az ártatlanságát a médiá­ban sziráki transzvesztita áldoktorként emlegetett férfi, akit ezúttal azzal vádolnak, hogy a párját apai örömökkel kecsegtetve   méh- és petesejt-beültetésre, s egyéb orvosi kezelésekre kölcsönkérve húzta le több mint 200 ezer forinttal. A vád szerint Ákos biztosította párját, hogy a sikeres beavatkozás után együtt fognak élni és közösen nevelik majd a gyereket. A hiszékeny társ a közös élet reményében a támogatásáról biztosította a férfit, aki állítólag azt hazudta neki, hogy a beavatkozásra egy budai magánklinikán kerül sor. 

– Egy budapesti szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. Többször voltam nála, de sosem költöztem oda. Gyakran bántalmazott és prostitúcióra akart kényszeríteni. Egyszer a kezeimet összekötve hagyott a lakásban, a szomszéd szabadított ki. Ezt fényképekkel is tudom bizonyítani. Semmi sem igaz abból, amivel vádolnak. Hogy gondolhatta, hogy terhes vagyok, hiszen ágyba bújt velem. Tudhatta, nem estem át semmiféle átalakító műtéten – nyilatkozta a Borsnak R. Ákos, aki azt állítja: leszázalékolása után ka­pott pénzét is elvette tőle a feljelentő férfi.

A 33 éves vádlott gyerekkora óta pszichés beteg, elmondása szerint állandóan pszichiátrián kezelik, így nem tartja biztosnak, hogy a tárgyalásán ott tud lenni.

– Hangfelvételekkel tudom bizonyítani, hogy ezt a terhességről szóló mesét ő találta ki. Szeretném, ha ezt a bíróság majd figyelembe venné és a megfelelő tanúkat is meghallgatnák majd. A szakítás óta nem találkoztam vele, de rettegek, mert fenyeget – magyarázta Ákos.

A férfit korábban kuruzslásért tíz hónap felfüggesztett börtönre ítélték. Három éve gerincbe adott injekció, telefonos ultrahangvizsgálat és forró vizes abortusz is tartozott az áldoktor repertoárjába Szirákon. Akkor egy családos férfit csábított el. Most kisebb kárt okozó csalással vádolják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze