Aktuális

Akkor tudta meg a tini, hogy terhes, amikor zuhanyzás közben elkezdett szülni

Bors

Létrehozva: 2020.04.21.

A váratlan baba mindössze tíz perc alatt világra is jött...

Múlt szerdán eddigi élete alighanem legnagyobb meglepetéseként a saját fürdőszobája padlóján adott életet első gyermekének egy 18 éves lány, akinek egészen odáig, hogy tíz perccel korábban elfolyt volna a magzatvize, arról sem volt fogalma, hogy terhes lenne. 

Az ausztráliai Mareebában élő Amber Smith ugyan észrevette, hogy az utóbbi időben felszedett pár kilót, de mivel a menstruációja továbbra is időben jelentkezett, még véletlenül sem gondolt arra, hogy áldott állapotba került. Amikor éles gyomorfájdalmat érzett április 15-én, akkor is gyomorrontásra panaszkodott - amikor azonban nagy mennyiségű, enyhén véres, rózsaszínes folyadék tört elő belőle, már ő is pontosan tudta: hamarosan anya lesz. 

Segítségért kiáltott - szintén igen fiatal - vőlegényének, aki hívta a mentőket, majd pedig (más lehetőség nem lévén) maga vezette le a szülést. Hamarosan már a kezükben tarthatták újszülött fiukat, Cooper Allen-Robert Woodst, akibe mindketten azonnal beleszerettek. A szülőket is csak később, a kórházból értesítették, akik egészen addig nem is akartak hinni a fiataloknak, amig meg nem látták az újszülött fotóját - számolt be a nem mindennapi szülésről az ausztrál 7News.

Mareeba mother gives birth to baby without knowing she's pregnant

A Mareeba mother has had the shock of a lifetime after giving birth to a baby boy without knowing she was pregnant.Amber Smith was just having a shower when she went into labour.www.7NEWS.com.au#7NEWS

Közzétette: 7NEWS Cairns – 2020. április 21., kedd

Amber elmondta: nem csak mindkét család, de a munkatársak és a barátok is rendkívül segítőkészek voltak, emellett az is nagy segítség volt, hogy csak hétfőn jöttek haza a kórházból - így ugyanis volt idejük "felkészülni" a váratlan szülőségre.

"Örültem, hogy a kórházban maradtam, mert a szülésznőktől nagyon sokat tanultam, hogy miként gondoskodjak Cooperről otthon. Egyedül az volt a rossz, hogy a koronavírus miatt nem lehettek látogatóink. Cooper és én is távol tartjuk magunkat a vírustól, és odafigyelünk, ki jöhet be a házunkba" - mesélte az újdonsült anyuka, aki párjával, a húszéves Blairdon Nicollal elárulta: noha már beszélgettek a családalapításról, de még várni szerettek volna egy kicsit, amig biztosabb anyagi hátterük nem lesz.

A meglepetésbaba azonban kétségtelenül felülírta az elképzeléseiket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot