Aktuális

Akassza a nyakába elhunyt szeretteit!

BLN

Létrehozva: 2015.08.23.

Húszezer forintért a nyakunkba akaszthatjuk elhunyt szeretteink hamvait, de gyémántgyűrűként is hordhatjuk őket.

Tartsd közel a szívedhez a szeretteidet! – szól Matt Olian amerikai ékszerkészítő mottója. A 31 éves művész főleg üvegből készít megrendelésre medálokat, gyűrűket – kivétel nélkül emberi hamvakból.

Kegyeleti ékszereket már Magyarországon is egyre szívesebben készíttetnek, főleg fiatalabbak. Viselésekor erőt ad önnek a mindennapokban – vallja szolgáltatásáról egy erre szakosodott cég. Általában üreges medálokba, gyűrűkbe töltik a hamvakat, de a gyászolók kérhetik a hamvak belekeverését az ékszer alapanyagába – aranyba, ezüstbe, folyékony üvegbe. Ezután a kért fazonra készíti el az ékszerész, üvegműves – írja eljárásáról a vállalat.

A tárgyakba még az elhunyt hajtincseit is kérni szokták.

– Nagyon személyes kegyeleti ékszer az elhunyt ujjlenyomata alapján készülő medál, gyűrű. Az ujjlenyomatot szakember veszi le, szintén nagyon gondosan, ezt követően ékszerész készíti el a medált – mondta korábban Gőcze Edit, a vállalkozás kegyeleti szakértője.

Speciális ékszert 10-20 ezer forintért az interneten is rendelhetünk, de ha aranymívessel készíttetjük, az ár a hatvanezret is elérheti. De egy hamvakkal készített gyémánt egymillió forint is lehet.

– Minket ilyen kéréssel az elmúlt évtizedekben még nem kerestek meg – mondta érdeklődésünkre a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. illetékese.

– Néhány egyedi urnát hoztak már be hozzánk, hogy abba töltsük a hamvakat, például művészi üvegtermékeket, vázákat. Ezeket a kéréseket akkor tudjuk teljesíteni, ha a tárolóedény véglegesen zárható, például leragasztásra alkalmas tetővel rendelkezik.

Az űrbe is kilövik

850 ezer forintért a hamvakat már a világűrbe is kilövik, persze ehhez Amerikába szállítják a maradványokat, onnan lövik ki rakétával. Ha valaki a Holdra szeretne jutni, az már kétmillióba kerül.
– Egy idős hölgy még életében jött hozzánk, és kért bennünket erre, a másik esetben a család teljesítette a hozzátartozója akaratát ezzel – mondta az eddigi esetekről. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei