Aktuális

Aján Lausanne-ban személyesen cáfol - Exkihívói állhatnak a támadás hátterében

szs

Létrehozva: 2020.01.08.

A német ARD dokumentumfilmjében korrupcióval, titkosszámla-vezetéssel, eltitkolt doppingügyekkel vádolja az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF). A sportvezető ezeket cáfolta a Borsnak.

Forrás: Bors

Kedd kora este érkezett haza külföldről dr. Aján Tamás, az IWF elnöki tisztét 2000 óta ellátó nyolcvanéves sportvezető, de ma máris Lausanne-ba utazik, ahol személyesen reagál a vádakra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőinek. 

Csodálkoztam, hogy a magyar sajtó mennyire bő teret szentelt az ügynek, megkereshettek volna engem is, igaz, az IWF-vezetés már hétfő este kommünikében reagált – nyilatkozta a Borsnak Aján.

A személyemet illető állításokra a NOB-vezetők jelenlétében reagálok majd

A sportvezető kiemelte: az ARD 45 perces összeállítását, amely a Magyar Antidopping Csoport működését is elma­rasztalta, pontról pontra cáfolni fogja.

– A mostani igaztalan vádakról később a magyar sajtónak is nyilatkozom – tette hozzá. Kérdésünkre, vajon kinek állhatott érdekében a súlyos támadás, Aján szerint az utóbbi tíz év során két német és egy olasz kihívóval számolhatott az IWF elnöki tisztéért folyó küzdelem során, és alighanem innen eredeztethető a támadás. 

Aján az illetőket egyelőre nem nevezte meg.                

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei