Aktuális

Agyödémát okoz a méreggel teli krumplicsíra

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.06.19.

Tele van a konyhánk mérgező vegyületet tartalmazó étellel, amiről nem is hinnénk, mennyire veszélyes. A sárgabarack magját például hiába szeretjük az erkélyen szárítás után nassolni, habzsolni azt sem ajánlott.

Szerecsendió, krumplicsíra, kesudió, meggy- és szilvamag – konyháinkban megszokottak, de csak körültekintően szabad fogyasztani ezeket. Ko­moly gond persze csak akkor van, ha nagy mennyiségben jutnak a szervezetünkbe, akár halállal is végződhetne a kóstolásuk. Szerencsére azonban olyan keserűek, hogy normális körülmények között senki sem tudná halálos dózisban elfogyasztani, mert sokkal kellemetlenebb a legyűrésük.

Előírás szerint érlelik

Sok olyan ételről, amit mindennap fogyasztunk, nem gondolnánk, hogy egyébként nagyobb mennyiségben mérgező lenne. Az egyik közkedvelt nassolnivaló a sárgabarackmag, amit boltokban is megvehetünk, de nem ritka, hogy a nyári melegben erkélyen, teraszon kiterítve magunk szárítjuk. Ez azonban egyáltalán nem ve­szélytelen.

– A feldolgozatlan sárgabarackmagban amigdalin fordul elő, amely egy ciántartalmú glikozid. Ez még önmagában nem lenne veszélyes, de a rágás során ez az anyag hidrogén-cianiddá, régies nevén kéksavvá bomlik fel, ami rendkívül mérgező az emberre – figyelmezteti a Borsot a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih). Az Európai Bizottság kilogrammonként 20 mikro­grammban határozta meg a hidrogén-cianidra vonatkozó maximális értéket – tehát a barackot eszerint kell előállítani –, ugyanis ez az a határ, amely még nem károsítja a szervezetet. Tehát a sárgabarack magját ehetjük, de nem sokat, a mennyiségre kell figyelnünk.

Az öreg gumókkal vigyázni kell

Nem véletlenül kell nagyon alaposan megpucolnunk a krumplit: a maghoz hasonlóan a kolompér csírája is mérges, bár igaz, ezt eleve nem szívesen ennénk meg erősen kesernyés és fanyar íze miatt.

– A krumpli csírája tartalmazhat egy szolanin nevű mérgező vegyületet. A közönséges burgonya gumóiban általában csak 0,002–0,01 százalék közötti szolanin van, ekkora mennyiség emberre és állatra még egyaránt ártalmatlan. Mérgezés veszélye csak éretlen, zöld vagy öreg, kicsírázott krumpli esetében van, amit főleg világos helyen tároltak, mert az ilyen burgonya szolanintartalma már elérheti a 0,06 százalékot – figyelmeztet a hatóság. Még több a mérgező anyag magában a krumpli csírájában, így azt semmiképp sem ajánlatos megkóstolni.

Nyerset már nem lehet kapni

A nyers kesudió is halálos lehet. Szerencsére ilyet kereskedelemben nem lehet kapni, tehát szinte lehetetlen hozzájutni. Amit „raw”, azaz nyers kesudióként árulnak, az is hőkezelt termék, így már teljesen ártalmatlan. Ez a fajta csupán abban különbözik a többitől, hogy nem pörkölt, illetve sózott.

A szerecsendió erős illatának és nagy mennyiségben émelyí­tő ízének köszönhető, hogy nem tudunk belőle annyit el­fogyasz­tani, hogy az ártalmas legyen. Ezeken az élelmiszereken kívül a mákkal is érdemes óvatosan bánni, mivel a mákmag a ká­bító hatású morfint és narkotint is tartalmaz. A Nébih kiemeli: a víz is lehet ártalmas a szervezetre: ha egyszerre sokat iszunk, a szervezet nát­riumháztartása felborul, ami halálhoz vezet.

Vigyázzon a gyümölccsel is!

Furcsán hangzik, de a gyümölcssalátával is érdemes vigyázni: nem magával a gyümölccsel van a baj, hanem ha azzal a késsel vágják fel, amivel előtte húst szeltünk. A nyers csírákon megtelepedő szalmonella és E. coli nincs túl jó hatással az emésztésünkre. A félig átsütött húsokat, nyers tojást is jobb a nyári melegben kerülni, ezek okozzák a legtöbb ételmérgezést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten