Aktuális

Agyevő sáskák tartják rettegésben a madarakat

Bors

Létrehozva: 2017.07.09.

<p>A Föld szinte minden pontján előforduló rovarok karmaiból nincs menekvés.</p>

A bázeli egyetem kutatói meglepő sajtóközleményt adtak ki ezen a héten. Ebben ugyanis arról értekeznek, hogy az imádkozó sáskák új szintre léptek a ragadozás terén. Nevezetesen, képesek kisebb madarak agyvelejét is elfogyasztani.

Mindezt képekkel is illusztrálták a tudósok, amelyen az látható, ahogy a rovar fejjel lefelé lógva épp egy kolibrit tart az elülső lábaival és közben a fejéből lakmározik.

Az imádkozó sáskáról a tudomány eddig is tudta, hogy az ízeltlábúak mellett kisebb gyíkokat is képesek elkapni, ha éhesek, a mostani eset azonban meglepte a kutatókat, mivel az elég ritkán fordul elő, hogy madarakra is rávetik magukat. Meg is vizsgálták a korábbi feljegyzéseket ezzel kapcsolatban, s arra jöttek rá, hogy az 1864 óta dokumentált 147 eset 67 százaléka 2000 után történt. Bár ez még nem bizonyítja azt, hogy azóta váltak még vérszomjasabbá az imádkozó sáskák, inkább csak azt, hogy azóta a tudomány is pontosabb és komolyabb archívumokat készít.

A Newsweek viszont megszólaltatott két szakembert is, akik tovább árnyalták ezt a természeti kegyetlenkedést. Szerintük ugyanis előfordul, hogy az imádkozó sáska még életben lévő madarak agyát rágja ki, szorításukkal ugyanis nem végzik ki azonnal áldozataikat, akik azonban nem tudnak elmenekülni a rovar erős, öl(el)ő karjaiból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól