Aktuális

Ágnes magához vehette Xixit

GJ

Létrehozva: 2014.02.25.

A dunakeszi anyuka szerint a kislány az első perctől kezdve otthon érezte magát nála.

Egy év küzdelem után teljesült Szamosi Ágnes álma: ő nevelheti Xixit, az öt és fél éves kínai kislányt. A Dunakeszin élő anyuka alig akart hinni a fülének, amikor egy év bizonytalanság után a gyámhatóság értesítette, hogy őt jelölték ki Xixi nevelőanyjának.

Mint arról a Bors beszámolt: Szamosi Ágnes két kislánya mellé szerette volna örökbe fogadni a kínai kisgyereket, aki magyar apja révén rokona. Xixit kínai anyja nem látta el megfelelően, ápolatlan volt, óvodába sem járt, végül intézetbe került. Ágnes harcolt: járt a gyámhatósághoz, és lapunkon keresztül a nyilvánossághoz fordult segítségért. Végül sikerült elérnie, hogy magához vehesse.

– Xixi az első perctől otthon érzi magát nálunk. Összebarátkozott a lányaimmal. Szófogadó, az óvodába is hamar beilleszkedett, és nem keresi az anyját – újságolta Ágnes.

Az egyedüli problémát a gyermek kínai anyja jelentheti, aki nem nyugodott bele, hogy elvették tőle a lányát. Három héten belül határoz a gyámhatóság, hogy véglegesen Ágnesnél maradhat-e Xixi: – Bízom benne, hogy nálam marad. Megnyugodott, barátokat szerezett, és biztonságban érzi magát.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei