Aktuális

Agárdi gyermekhalál: itt az ítélet!

Bors

Létrehozva: 2016.05.12.

<p>15 év szabadságvesztésre ítélte a halálra éheztetett agárdi csecsemő szüleit és nagyszüleit a Székesfehérvári Törvényszék.</p>

Forrás: Bors / Kecskeméti Zoltán

A vádlottak padján összesen hatan ültek. Az anya, E. Ildikó, az apa, F. Balázs, a nagyapa, E. Tibor és a nagymama, E.-né M. Terézia társtettesként elkövetett, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 15-15 év börtönt kapott. A természetgyógyászként, valamint saját bevallása szerint „bioenergetikusként” és „parapszichológusként” tevékenykedő M. Bertalan és dr. M. Gabriella gyermekorvos foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Előbbi két évet, utóbbi egyet. 

M. Bertalant egyébként a szülőkhöz és a nagyszülőkhöz hasonlóan emberöléssel vádolták. A gyermekorvos volt az egyetlen, aki az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki a kis Benji halála miatt. Pedig talán ő tehetett róla a legkevésbé. Ő utoljára tíz hónaposan látta a gyermeket 2012 nyarán. Ekkortól azonban már kizárólag M. Bertalan „kezelte” a kicsit. Egy fémpálca segítségével „energetizálta” Benjámint, akiről most kiderült: vízfejűségben szenvedett, halála előtt pedig kilenc hónapon keresztül éhezett.

Végül 2013. április 13-án 15 óra 15 perckor aprócska teste feladta a küzdelmet. A kicsinek habzott a szája, és már nem lélegzett, amikor nem sokkal délután kettő után mentőt hívtak hozzá. Egy órán keresztül hiába küz­döttek érte. Jellemző a családra, hogy először a természetgyógyászt és nem a mentőket hívták, ugyanis elutasították a hagyományos orvoslást.

Az ítélet szerint Benji annyira legyengült, hogy utolsó heteiben már szopni sem tudott, holott kizárólag anyatejjel táplálták. A gyomrában mindössze egykanálnyi anyatejet találtak a boncoláskor. Annyira lesoványodott, hogy a mentők vért sem tudtak tőle venni, egyáltalán nem voltak zsírszövetei. Csupán annyi táplálékot kapott, amennyi a vegetáláshoz szükséges. A vitaminhiány miatt olyan bőrszárazsága volt, hogy még a ruha viselése is égő, fájdalmas érzést okozott neki. Folyton sírt, csak kézben lehetett vinni, mert nem tudta magát tartani sem. 18 hónaposan mindössze négy kiló és 49 deka volt. De így is meg lehetett volna menteni, hiszen eredendően nem volt semmilyen emésztési zavara. A bíróság szerint táplálása nem orvosi feladat, az a szülök és a nagyszülők kötelessége lett volna.

Az anya és a nagymama folyamatos fejrázással és „nem így volt, nem így volt” mormolásokkal hallgatták végig az ítéletet. Egy ízben az anya rosszul lett, a nagymama pedig kikísérte a teremből. A végén a szülők és a nagyszülők előzetes letartóztatásba kerültek, a kezükön bilincs kattant. Az ítélet nem jogerős.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól