Aktuális

Adrienn felháborodott: Lerázott a mentős, mert hajléktalanhoz hívtam

R. K.

Létrehozva: 2017.10.07.

Felháborító közjátéknak volt részese az az édesanya, aki éppen a gyermekét kísérte iskolába. Bishenden Ad­riennék a Péterfy Sándor és a Rottenbiller utca sarkán jártak, amikor megpillantottak egy szemmel láthatóan segítségre szoruló, hajléktalan férfit.

– Többen megálltak a korlátba kapaszkodó férfi mellett, aki már alig állt a lábán, lógott belőle a katéter. Nem mérlegeltem, egyből tárcsáztam a mentőket – mesélte a Borsnak az édesanya. – Egy kedves diszpécser hölgy felvette az adataimat, majd mondta, hogy küldi is a segélykocsit.

A kisfiam ezután megnyugtatott:

– Anya, megyek én egyedül suliba, nem hagyhatod itt a bácsit. A mentő azonban csak nem akart megérkezni, miközben a férfi állapota egyre romlott. Ad­rienn így fél óra elteltével, egészen pontosan 8 óra 10 perckor újra tárcsázta a segélyhívó számát.

– Ezúttal egy férfi diszpécser vette fel a telefont, de rendkívül türelmetlen és kötekedő stílusban beszélt. Váltig állította, hogy már küldtek egyet, majd le akart rázni azzal, hogy biztosan csak egy büdös, részeges alakról van szó, holott ebből egy szó sem volt igaz. Ezután a címen kezdett el akadékoskodni, ötször is megkérdezte, hogy hol vagyunk. Abba is belekötött, hogy csak annyit értettem a férfi nevéből, hogy Zoltán. Úgy éreztem, húzza az időt, és csak szórakozik velem, így végül hét perc elteltével bontottam a vonalat – fakadt ki Adrienn. Végül a közelben található Péterfy Sándor utcai kórházból érkezett segítség. Az egyik biztonsági őr felkerekedett, és egy tolókocsival betolta a férfit az intézménybe.

Kerestük a mentőket, ha megérkezik a válaszuk, közöljük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140913_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Válaszolt a virtuális műsorvezető Kudlik Júliának: „Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713459913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713459913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140933_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja