Aktuális

Adományért űz ördögöt a miskolci lelkész

BLN

Létrehozva: 2016.10.07.

<p>Megdöbbentő videó kering az interneten: egy magyar evangélista lelkész démonűzéssel próbál gyógyítani beteg nőket.</p>

Jézus nevében kifelé minden démon! Megparancsolom, hogy elhagyd ezt az asszonyt, most! – üvölt a lelkész egy középkorú nőre, néhányszor meglöki a fejét, mire az asszony rázkódni kezd, torkát artikulálatlan üvöltések hagyják el. Magatehetetlenül összeesik, fehér leplet terítenek rá. A videó úgy indul, mintha egy teljesen hétköznapi gyülekezeti találkozót örökítene meg, de az asszonnyal történtek hamar nyomatékosítják a nézőben: itt bizony ördögűzés folyik, illetve ahogy a lelkész nevezi, szabadító gyógyító szertartás.

A döbbenetes felvételt Magyari László lelkész osztotta meg Facebook-oldalán, és már százezren látták. A tízperces videóban, amit vélhetően Budapesten vettek fel, további három nőn végzi el a szertartást. Mellkasi és hátfájdalmak, asztma és csontritkulás miatt kérik a gyógyítást. A módszer ugyanaz: az atya magyarul és angolul ráüvölt a nőkre – avagy a bennük lakozó démonra –, az asszonyokból ijesztő hangok törnek elő, és elájulnak. Végül hárman fekszenek lepellel letakarva a földön. A lelkész szerint a gyógyítás csak akkor működik, ha a delikvensek mindenkinek megbocsátanak, anélkül haszontalan.

A miskolci Magyari Lászlót elmondása szerint különféle látomások vezették a megtéréshez. Hatévesen koporsókat cipelő asszonyokat látott fehér ruhában. Akkoriban egy kolóniában élt. Tizennyolc évesen annyit ivott, hogy alkoholmérgezés lett a vége: leállt a szíve, és percekig a plafonról látta saját magát, majd érezte, hogy visszazuhan a lelke a testébe. Egy szőrös, nagy szemű lénytől, ami a fotelből meredt rá, halálfélelem fogta el.

Minderről a honlapján ír. Arról is, hogy korábban kemény életet élt, kickboxedző volt, sokan a barátai közül a börtönt is megjárták. „Én is éltem a magam bűnös kis világát, és ittam, nőztem, futtatni is készültem nőket” – vall önmagáról. Korábbi élményei és egy evangéliumot hirdető fiatalember előadásának hatására 1994-ben tért meg. Biztos volt abban, hogy létezik valamiféle természetfeletti erő.

Hogy mennyire sikeres egy ilyen szertartás, nem tudni. Egy hivatásos, nem az egyház kötelékében dolgozó ördögűző mindenesetre azt mondja: van, akinél tíz hónapos kezelés sem segít, van, akin már néhány alkalom. Többnyire sikerdíj ellenében űzi az ártó szellemeket, pontosabban: siker esetén adományt vár, nem konkrét összeget.

A Bors szerette volna megszólaltatni Magyari Lászlót a szertartásokkal kapcsolatban, de nem tudtuk elérni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentkirályi Alexandrának ma rengetegen mondhatták el véleményüket Budapestről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626111
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban