Aktuális

A védőnők megbecsülését jelzi a béremelés

Bors

Létrehozva: 2019.08.09.

A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi az intézkedés, ami által magasabb bért kapnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Ildikó kiemelte, a védőnői munka egészségügyi tevékenység, ezért megbecsültségben és besorolásban is oda kell, hogy tartozzon.

A szakdolgozói bértáblába kerülés másik fontos eleme, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik majd a védőnők bére – tette hozzá.

Az államtitkár az M1-en úgy fogalmazott, a védőnői az egyik legfantasztikusabb foglalkozás, mert jelen lehetnek az élet kezdetén, segíthetik a családokat, és részt vehetnek az örömükben.

Akár 400 ezer forintot is kereshetnek 

A védőnők régi kérése teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, az intézkedés pedig jelentős béremelést hoz számukra – közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 péntek reggeli műsorában.

Csordás Ágnes Katalin kiemelte: az intézkedés nyomán immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye, egy nyugdíj előtt álló kollégájuk esetében pedig 400 ezer forint ez az összeg.

Emlékeztetett: a védőnők régi sérelme, hogy rájuk nem terjesztették ki a 2013-ban jóváhagyott bértáblát, így jóval alacsonyabb volt a fizetésük, mint az ágazat többi dolgozójának.

Ugyanakkor a mostani intézkedés az alapellátásban dolgozó védőnők számára egy 2022-ig tartó béremelési folyamat kezdete, hiszen már ők is részesei az erről szóló megállapodásnak – mondta az egyesületi elnök.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135624_auto_resized.jpg
origo.hu

Így törtek be az Andrássy úti luxusüzletbe - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte