A tűzzel játszik a mentősöket vádoló tini

A tűzzel játszik a mentősöket vádoló tini

mentősök
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 27. 04:30
<p>Mindkét oldalon hatalmas a tét. Ha beigazolódik, hogy a mentősök erőszakot követtek el a tinin, akár 15 évet is kaphatnak. Ha V. Szilvia kitalált történettel állt elő, úgy belőle válhat vádlott és 5 évre is rács mögé kerülhet.</p>
Bors

Egyre több körülmény teszi kétségessé, hogy valóban megtörtént-e a szexuális erőszak, amellyel egy gyermekotthonban élő 17 éves lány vádolja az Országos Mentőszolgálat két munkatársát, írtuk meg szombaton. A nyomozás még a kezdeti szakaszában tart, a két mentős tagad, és sokat mondó körülmény az is, hogy a bíróság nem látta szükségesnek, hogy büntetés-végrehajtási intézetbe szállítsák őket, csupán lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak.

A tét természetesen a gyanúsítottak és vádlójuk számára is óriási, és könnyen fordulhat is a kocka. Ha beigazolódik a gyanú, akkor a két mentős súlyos büntetésre számíthat, mivel fiatalkorú a sértett, valamint a szexuális erőszakot többen követték el, akár 15 évig tartó börtönbüntetést is kaphatnak. Ha kiderül, hogy a lány hazudott, úgy ő felelhet hamis vád miatt.

– A Büntető törvénykönyv kimondja, hogy a hamis vád megvalósul, amennyiben valaki mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol – mondta a Borsnak az ügytől független jogász, dr. Kamarás Péter.

– A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés lehet, ám mivel itt két személy lett meggyanúsítva, ezért hamis vád esetén kétrendbeli cselekmény valósulna meg, amelyért halmazati büntetést kell kiszabni. A mentősöket az őrizetbe vétellel, majd a lakhelyelhagyási tilalommal súlyos hátrányok érték, ezek is súlyosbító körülmények. Ugyanakkor mivel fiatalkorú személyről van szó, a bírói gyakorlat azt mutatja, hogy a tini megúszhatná egy felfüggesztett büntetéssel is – tette hozzá az ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.