Aktuális

A tragikusan elhunyt szépségkirálynő volt szerelme: Nincs nap, hogy ne gondolnék Csillára

Gergály Judith

Létrehozva: 2019.01.21.

Vasárnap ünnepelte volna 50. születésnapját Molnár Csilla, Magyarország első, tragikusan fiatalon elhunyt szépségkirálynője. Egykori szerelme, Futács Károly exkluzív interjút adott a Borsnak.

Forrás: MTI/Bors

Egy ország döbbent meg 1986. július 10-én, amikor bemondták a hírekben: Molnár Csilla fonyódi otthonában halálos mennyiségű nyugtatót vett be. A mai napig csak feltételezések vannak, hogy a gyönyörű, 17 éves lány miért dobta el magától az éle­tet. Lakóhelyén, a Balaton-parti Fonyódon máig őrzik az emlékét, de nehezen idézik fel a múltat. Csilla születésnapján a Bors felkereste számtalan közeli ismerősét, barátját és volt iskolatársát. Az öngyilkosságról nem szívesen beszélnek, úgy gondolják, a valódi okot Csilla magával vitte a sírba.

A régi akart maradni

– Nagyon különleges volt, ki­emelkedett a tömegből és nem csak a szépségével. Egyfajta magabiztosság sugárzott belőle, és ez már a szépségverseny előtt is megvolt benne. Végtelenül őszinte, tiszta egyéniség volt, végső soron erre kellene emlékezni – mondta a Borsnak az egyik barátja. 

A legtöbben azt mondják: a szépségverseny után sem változott meg, ugyanaz a szerény lány maradt, és legszívesebben a barátaival, osztálytársaival töltötte volna az időt, de már nem tehette.

– Csilla természetes szépség volt végtelen nagy szívvel, kedvességgel, közvetlenséggel és határtalan vidámsággal. Minden lány álmát váltotta valóra akkor, de vissza akart térni hozzánk, közénk és újra az akart lenni, aki előtte volt, de már nem lehetett – mondta a Borsnak az egyik legjobb barátnője, Vinay Angéla.

– Magántanulóként próbált sok időt az osztállyal lenni és a közös programokban részt venni, de távolodott, mert eleget kellett tennie a sok felkérésnek. A csillogás, a nagy álmok, a hírnév már nem azt jelentette, mint amit mi korábban gondoltunk. Elvesztettük őt: a barátnőt, az osztálytársat, a lányt, aki egy volt közülünk, de mégis különleges 

Családról álmodozott

Interjút adott a Borsnak Csilla akkori szerelme, Futács Károly. Szerinte a szépségverseny utáni fél évben nagyon sok rossz élmény érte a lányt. Sokan próbálták kihasználni úgy anyagilag, mint nőként, és hiába voltak sokan körülötte, nagyon magányosnak érezte magát.
Futács, aki diszkótulajdonosként a legendás Gyöngyhalászt üzemeltette, húsz évvel volt idősebb Csillánál. A tragédia után sokan őt okolták, többek között a lány apja is, pedig nagy szerelem volt az övék, és Csilla hozzá akart költözni.

– Mondhatom azt, hogy hozzám menekült, a támasza voltam. Neki a verseny után hamar fel kellett nőnie, és azt hiszem, a korabeli fiúkkal nem értette meg magát. Nagyon szerettem, és ő is engem – emlékezett Károly.
Azt mondja, ha Csilla élne, most biztosan egy komoly, magabiztos nő lenne, és édesanya. Többször utalt rá, hogy szeretne családot és gyerekeket is.

– Emlékszem, Budapesten sétáltunk, és megláttunk egy kedves, kissé romos házat. Előtte egy idős házaspár állt kedvesen, és Csilla azt mondta, hogy szeretne itt lakni, és egyszer majd mi is ilyenek leszünk.

Összepakolt otthon

Az utolsó napján Csilla vásárolt, találkozott Károllyal, megígérte neki, hogy este lemegy a Gyöngyhalászba, és még Korda Györgyék koncertjére is elígérkezett. Tervei voltak, semmi jelét nem adta annak, hogy öngyilkosságra készül, aztán valami történt. 

– Be akarta vallani az apjának, hogy szeretjük egymást, és elköltözik otthonról. Az utolsó szavai ezek voltak: „Megyek, és lerendezem apával!” Így váltunk el, utána soha többé nem láttam – sóhajtott Károly.
Hogy mi történt pontosan otthon, mielőtt Csilla bevette a gyógyszereket, talán már soha nem fog kiderülni. Az biztos, hogy összepakolt, bejelentette, hogy elköltözik, és az apja ennek nem örült. 

Futács Károly azóta édesapa, három gyermeke van, egyikük a focista Futács Márkó, legkisebb lánya 19 éves és orvostanhallgató. De azt mondja, Csilla örökre a szívében marad, és nincs nap, hogy ne gondolna rá. 

Édesanyja bezárkózott

Magasan verte a mezőnyt

Molnár Csilla Andrea Kaposvárott született 1969. január 20-án, és Fonyódon élt vendéglátással foglalkozó szüleivel és öccsével. A Karikás Frigyes (ma Mátyás Király) Gimnáziumban tanult. Amikor az erjedő Kádár-rendszerben, a szocialista Magyarországon először hirdették meg a Miss Hungary szépségversenyt, jelentkezett. 1985. október 5-én, a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett döntőn messze a legmagasabb pontszámmal nyerte el a koronát. 1986. július 10-én kora délután szülei házában halálos adag gyógyszert vett be. A tragédia miatt a 86-os szépségversenyt a középdöntőnél leállították, és 89-ig nem is rendeztek Magyarországon ilyen vetélkedést.

– A halála után sokáig képtelen voltam Fonyódra menni. Ma már minden évben áttekerek biciklivel, és eszembe jutnak a közös emlékek Csillával. A ház a mai napig megvan, ahol sok időt töltöttünk együtt. A sírjához minden évben elmegyek Kaposvárra – mondta. 

Csilla édesanyja zárkózottan él, férjétől régen elvált, aki néhány éve elhunyt. Fia, Attila börtönben ül gyilkosságért. Marika kevés emberrel tartja a kapcsolatot, ha otthon van, akkor sem enged be senkit. Nyaranta egy utazási irodát üzemeltet a Balaton-parti kisvárosban. Telefonon utolértük, de azt mondta, hogy nem szeretne nyilatkozni lánya születésnapja kapcsán. Megviselte az elmúlt években a sok újságcikk, amelyekben szerinte sok valótlanságot állítottak. Minden kérdés Csilláról egy újabb sebet tép fel benne.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723835
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723835
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723835
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek