Aktuális

A tévé sem pótolja a szülői mesét

BoBe

Létrehozva: 2019.04.02.

Mi használja jobban a kisgyermek fejlődését: napi egy rajzfilm vagy az esti mese? A szakértők szerint mindkettő jó lehet, ha egymás kiegészítőjeként használjuk.

Forrás: iStock (képünk illusztráció)

Gyermekként mindig élvezettel hallgattuk, ahogy szüleink vagy nagyszüleink este mesét mondtak nekünk. Figyelemmel kísértük a három királyfi történeteit, vagy elképzeltük a torony legmagasabb szobájában árválkodó királylányt, amint egyedül, szorongva várja a megmentőjét.

A modern technikai világban egyre gyakoribb, hogy a mesemondást felváltja a tévében vagy számítógépen megnézett rajzfilm. 

Kompromisszumot kell kötni a szülőnek

– Nincs ezzel különösképpen probléma, a mi gyerekkorunkban is voltak reggeli tévématinék és miután megnéztük őket, indulhatott az udvaron a játék – meséli a Borsnak Révész Renáta Liliána meseterapeuta. A gond ott kezdődik – meséli –, amikor a szülői gondoskodást felváltja a képernyő elé lerakott gyerek, és akár egész nap azt nézi. Kössünk kompromisszumot, hogy napi egy mese, vagy egy órát nézhetik a tévét, ezzel le is foglaljuk a kicsiket, és magunknak is szerezhetünk egy óra pihenőt. A legjobb, hogy ha egyből a rajzfilm után leülünk és megbeszéljük, hogy miket látott benne, vagy hogy mi tetszett neki, esetleg mitől félt. 

Lassabb az érzékelésük

– Már állapotosan is jó, ha énekelünk a kis pocaklakónak és amikor megszületik, akkor kisebb mondókákkal és feladatokkal fejleszthetjük a nagyon apró csemeténket – mondja Olasz Etelka mesemondó.

A kicsik fejlődése még sokkal lassabb és minden felfedezésre vár, új dolog, amit meg kell fogdosni, szájba venni. A mesékből tanulnak a gyerekek, a kis fantáziájuk által tapasztalják meg, hogy mi a különbség a jó és a rossz között. 

Belső képeket látnak

Találjunk ki magunktól történeteket és a gyerekeink segítségével alkossuk meg a meséket. Lehet, hogy az egyik unoka fél a gonosz sárkánytól, farkastól, boszorkánytól, míg a testvére esetleg elgondolkozik, hogy ő másképp mentette volna meg a királylányt. A legjobb, hogy beindul a fantáziájuk és ezzel fejlesztik saját magukat a belső képek összekapcsolásával, amit nem kapnak készen maguk elé a televízióból.  

Olcsó füzetek miatt lett népszerű

Mindenki ismeri Andersent, a meseírót, akinek születésnapján, április másodikán tartják a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját. A világon az egyik leghíresebb meseíró volt, akinek a mai napig hallgatják szeretettel a meséit a gyerekek. Olyan történeteket írt, mint például a Rút kiskacsa, A kis hableány vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Tizennégy éves korában Koppenhágába ment és beállt színésznek, ami mellett elvégezte az iskolát és az egyetemet. Egy kiadó kereste meg, hogy olyan meséket írjon neki, amik a felnőtteket is megszólítja. Olcsó kiadású füzetekben jelentek meg művei, így a szegények és gazdagok egyaránt ismerték a meséit. Bár a férfiakat és nőket egyaránt szerette és sok szerelméről készült feljegyzés, sosem házasodott meg és gyermekei sem születtek, sőt egyesek szerint még a szüzességét sem vesztette el a hetvenéves korában elhunyt író.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze