Aktuális

A tanárinál csókolózni tilos!

Ny. A.

Létrehozva: 2016.10.14.

Forrás: Illusztráció/Thinkstock

Szokatlan mó­don igyekeznek elejét venni egy kelet-magyarországi gimnázium tanárai, hogy az iskola szerelmes tanulói frekventált helyen, nyilvánosan csókolózzanak. Egy aj­tóra kiragasztott tábla jelzi: a gimi tanári szobájának és titkárságának ötméteres körzetében kerülendő a túl intim szituá­ció.

– Természetesen nem azt helytelenítjük, ha két diák puszit ad egymásnak. Nem vagyunk vaskalaposak, mi is tudjuk, hogy a csókolózás fontos része a fiatal szerelmesek életének – hangsúlyozta a Borsnak az igazgató, aki szeretné, ha iskolája nem ennek ürügyén szerepelne a nagy nyilvánosság előtt, ezért nem kívánt névvel nyilatkozni.

– Gyakran érkeznek hozzánk hivatalos ügyekben ven­dégek, s az nem tesz jót az iskola megítélésének, ha az egymásba fonódott tanulók falán kell átverekednie magát. Már egy éve kitettük a táblát, ugyanis sokszor előfordult, hogy a tanulók a jó ízlést sértő módon csókolóztak a tanári szoba és a titkárság közvetlen környezetében. Ez pedig érthető módon zavarta az ott dolgozókat. A ta­nárok is panaszkodtak. Ez nem tartozik ránk – szögezte le az intézményvezető, aki korábban szóban igyekezett megfékezni a heves csókcsatákat vívó ta­nulókat. Az iskola négyszáznegyven diákjának egy része viccesnek tartja a táblát, egy kisebb csoport – vélhetőleg a heves szerelmesek – kevésbé.

A gimnázium vezetése ettől függetlenül úgy látja, bevált a módszer, egyre kevesebb tanuló gabalyodik túlságosan egymásba.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor