Aktuális

A szétdobált zokniktól zabos a magyar!

Bors

Létrehozva: 2018.08.16.

Forrás: Thinkstock

Egy friss felmérés szerint a magyarok számára alapvető fontosságú, hogy rend legyen az otthonukban. Meglepő, de sokan élvezik is a takarítást, amelyet a nők vesznek komolyabban. De, mégis min akasztják össze a párok leginkább a bajszukat?

Élvezzük a takarítást

A magyar emberekre általánosságban jellemző, hogy alapvető fontosságúnak tartják azt, hogy tiszta legyen az otthonuk, így rendszeresen takarítanak – derült ki a friss kutatásból. Első hallásra talán furcsán hangozhat, de a megkérdezettek közel fele (49 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a takarítással töltött időt inkább kellemes időtöltésnek, mintsem szükséges rossznak éli meg. Mindössze 32 százalék volt azon az állásponton, hogy az otthona rendberakása csupán esztétikai és higiéniai célokat szolgál.

Halálunk a mosatlan és az állatszőr

Az IKEA felméréséből kiderült, hogy a magyarok alapvetően kétfajta rendetlenséget különböztetnek meg. Az első az úgynevezett elfogadható, mindennapi rendetlenség, amellyel nap mint nap szembesülhetünk. Ilyen egy széthagyott ruhadarab, egy valahol útközben lerakott tányér vagy pohár, netán egy elöl hagyott játék, vagy bármely más használati tárgy. A másik kategóriába a nem tolerálható dolgokat sorolják a nyilatkozók. Kiderült: a zoknik szétdobálása, a poros asztalok, a mosatlannal teli mosogató idegesíti az embereket a legjobban. Az állatszőrrel teli ágyról nem is beszélve.

Dühítő rendetlenség

A megkérdezettek többségét rettentően felidegesíti, ha káosz van a lakásában. Háromból két magyar nem tűri el például, ha kupi van a környezetében, egyszerűen képtelen nyugovóra hajtani a fejét, ha rendetlenség van körülötte. A három legmeghatározóbb érzés ezzel kapcsolatban a düh, a frusztráció és a csalódottság. Mindez abból fakad a válaszadók véleménye alapján, hogy a velünk együtt élők nem foglalkoznak kellőképp a rendrakással.

Engedni kell a békéért

Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta a Borsnak elmondta, muszáj kompromisszumos megoldásra törekedni, ha az egyik fél rendmániás, a másik pedig trehány. – A pácienseim körében is tapasztalom a „ha zavar, akkor tedd el” hozzállást. Gyakran vérre menő helyzeteket képes produkálni egy-egy idegesítő szokás. Mindkét oldalnak be kell látnia, hogy engedni kell egy kicsit a béke miatt. És el kell fogadni, hogy egy felnőtt embert nem lehet megváltoztatni, de az alkalmazkodásra mindenki képes – árulta el a szakértő. Ész érvekkel igyekezzenek meggyőzni egymást. 

Beállnak a férfiak is

Kiderült, nem restek az urak segíteni. Az egyes helyiségeknek külön gazdájuk is van, már, ami a rendrakást illeti. A nők többnyire a konyha és a fürdőszoba tisztaságáért felelnek. Eközben a férfiak a nappalival foglalatoskodnak, míg a gyerekek feladata a saját szobájuk kitakarítása, vagy az edények elmosogatása.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét