Aktuális

A szag sem zavarta a gyerekeket: azt hitték, anyu csak alszik

Bors

Létrehozva: 2017.09.28.

<p>A gyerekeknek napokig fel sem tűnt, hogy két halottal laknak egy fedél alatt.</p>

Négy nap: ennyit töltött el egy lakásban halott édesanyjukkal és annak szintén halott barátjával négy fiútestvér. A legfiatalabb gyermek ötéves, a legidősebb 13: egyikőjüknek sem tűnt fel, hogy a felnőttek már nem élnek, noha a harmadik-negyedik napra már átható bűz uralkodott a délnyugat-spanyolországi ingatlanban. A gyerekek ezalatt maguk oldották meg az étkezésüket, és iskolába is jártak.

Noha a gyerekek egyik tanárának már első nap feltűnt, hogy valami nem stimmel, miután a felnőttek nem maguk mentek a fiúkért, mégsem derült fény azonnal a tragédiára. Akkor ugyanis hiába mentek ki a házhoz a zsaruk, az egyik gyerektől azt a választ kapták: anyu alszik - a rendőrök pedig külön parancs nélkül nem mehettek be a lakásba.

A negyedik napon a szomszéd - akitől a lakást bérelték - kopogtatott. A gyerekek ajtót nyitottak, és ismét azt mondták: anyu és a barátja alszik, méghozzá napok óta. Ekkor már a két holttest miatt átható szag terjengett mindenhol. 

A hatóságok megállapították, hogy az anya, Rocio Aguilar, valamint negyvenéves barátja, Jose Antonio drogtúladagolásban halt meg. A halottkém véleménye szerint öngyilkosságot követtek el, az indítékuk azonban homályos - írja a Mirror.

A gyerekeket a holttestek felfedezése után azonnal - szeptember 20-án - gyámság alá helyezték. Közülük hárman egy apától vannak. Úgy tudni, hogy a férfi szeretné megszerezni mind a négy gyermek felügyeleti jogát.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány