Aktuális

A sarki lyukakon át óriásokhoz jutunk

Bors

Létrehozva: 2018.03.20.

Paradicsomi körülmények és négy méter magas, mindig egészséges emberek – így írják le a Belső Földet az elmélet hívei. Az új őrületről nemrég még könyv is megjelent az Egyesült Államokban.

Egy teória szerint bolygónk üreges, és a „külső burkon” belül év­milliók óta létezik egy világ, ahová az Északi- és a Déli-sark he­lyén tátongó fekete lyukon át vezet az út. Az Átjáró blog bejegyzésében azt írja, hogy a Belső Földön fele akkora a gravitáció, mint a Földön, ezért kétszer olyan magasak az ott élők. Néhányan azt vallják, hogy az ufók sem a földön kívülről, hanem a Belső Földből érkeznek.

Halley az oka

Bár a Belső Földről azt tartják, hogy több millió éves, 1692-ben jegyezte le először Edmond Halley angol csillagász, hogy a Föld üreges szerkezetű. Ez a Belső Föld-elmélet alapja. A csillagász elképzelhetőnek tartotta, hogy a Föld külső rétege olyan héjakból áll, amikben légkör alakul ki. Azt sem zárta ki, hogy ezek a héjak lakottak, s a belőlük kiszökő gázokból lesz a sarki fény.

A Belső Föld, akárcsak ez a „külső”, amin mi lakunk, egy Központi Nap, név szerint a Vulkánusz körül kering, ez szolgáltatja az állandó fényt, a meleget, illetve a bölcsességet. Az elmélet szerint a Központi Napnak kö­szönhető az is, hogy egyáltalán a Föld él. A belül élő emberek képességei fölülmúlják a józan észt: sosem betegek, és sosem hallottak a nélkülözésről. A Belső Föld legszerencsésebbjei pedig azok, akik még ennek a világnak is a belső részén élnek, ennek neve Új Jeruzsálem, de semmi köze a zsidósághoz.

Juhász Árpád geológus szerint az egész elmélet ellentmond a fizikai törvényeknek:

– A Földben maximum tíz kilométeres mélységig alakulhatnak ki üregek. Mé­lyebben olyan nagy a nyomás, hogy az üreg összeroppanna. A tudomány mai állása szerint még az is elképzelhető, hogy elhagyjuk a Naprendszert, de az fizikai képtelenség, hogy a Föld belső részébe valaha is betegye a lábát az ember – hű­tötte le a kedélyeket a szakember.

Fura szekták

Az egyik legelterjedtebb áltudományos elmélet szerint a Föld lapos. Középpontjában van az Északi-sark, s az óceánok elfolyását csak a Földet körbefutó jégfal akadályozza meg. A Balaton-tagadók, akikről szintén írtunk, pedig azt állítják: a magyar tenger nem több érzéki csalódásnál, ugyanis a tó vize nyáron csak délibáb a dunántúli pusztában. Persze lehet, hogy csak jó a humoruk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593108
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól