Aktuális

A ringen kívül is folyik a vér a világ legbrutálisabb sportjában - 18+ videó

Bors

Létrehozva: 2016.11.30.

<p>A pankráció legextrémebb formáját csakis erős gyomrúak bírják végignézni.</p>

Ha az átlagemberek meghallják a pankráció szót, többnyire egy teátrális, gyermeteg és vicces showműsorra asszociálnak. Ebben van is igazság, azonban emögött a sport mögött is nagyon sok munka, erő, kreativitás és kitartás rejtőzik.

Aki látta a Mickey Rourke főszereplésével készült A pankrátor című filmet, annak ez nem is jelenthet újdonságot. Ahogy az sem, ennek a gladiátorharcnak is van egy igencsak durva és brutális válfaja.

Az úgynevezett extrém pankráció (hardcore wrestling) az őrültségekre mindig is fogékony Japánból indult hódító útjára. Ott már az 1950-es évektől kezdődően komolyabb igény mutatkozott arra, hogy minél véresebb sporteseményeket lásson a közönség. (Persze ha ebből indulunk ki, akkor az ókori, halálig tartó gladiátorjátékok is simán tekinthetők az extrém pankráció elődjének.)

A birkózás ezen igencsak látványos és sok esetben gyomorforgató ága aztán az 1990-es évektől kezdett egyre népszerűbbé válni, amikor az extrém pankráció az Egyesült Államokban is megindult hódító útjára.

De mi is az extrém pankráció lényege? Nos, bár többféle összecsapási mód is létezik, azért a legtöbbnek közös eleme, hogy a harc során a birkózó felek mindenféle ütő, szúró és vágóeszközt is használhatnak, robbanóanyagok és aknák is bevethetők, illetve a küzdelem akár a ringen kívül is folyhat. Emellett a szorítót határoló kötelek helyett sok esetben szögesdrótot feszítenek ki. 

Mind közül a legbrutálisabb az úgynevezett halálmeccs (deathmatch), amely tényleg nem válogat az eszközökben. A pankrátorok összehajtható székeket, asztalokat, szögeket, botokat, neoncsöveket, tűzőgépet, élő pirájákat, mérges skorpiókat, kaktuszt is bevethetnek a harcok során. Mondani sem kell, a mérkőzések során bizony komoly sérüléseket szoktak elszenvedni a bunyósok.

Az extrém pankráció egy másik érdekes válfaja az úgynevezett 24/7 címmeccs. Ennek az a lényege, hogy a bajnoki övet birtokló pankrátort egy bíró jelenlétében a nap minden percében ki lehet hívni címvédésre. Az egyik pankrátornak, Crash Hollynak például hotelszobában, reptéren és egy szupermarketben is meg kellett küzdenie a kihívóival.

Egyébként az extrém pankráció egyik legjelesebb alakja talán Mick „Mankind” Foley, aki a műfaj első világbajnoka volt. A z Undertakerrel való 1998-as, Pokol a ketrecben-összecsapását minden idők egyik legjobb halálmeccsének tartják.

A Vice egyébként nemrég dokumentumfilmet szentelt az extrém pankrációnak, angolul tudóknak ajánlott a lenti videó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor