Aktuális

A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok

Bors

Létrehozva: 2019.11.30.

Az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása.

A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a hazai áram- és gázárak 2019-ben is a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban.

Magyarországon Románia mellett a legalacsonyabb a lakossági földgáz ára az Európai Unióban, az áram ára pedig a második legolcsóbb – ismertette az államtitkár.

Hozzátette, hogy a vásárlóerő alapján az európai fővárosok közül Budapesten a gáz ára a negyedik, a villany ára a kilencedik legolcsóbb.

A rendszerváltás óta ez a kormány az első, amelyik nem sorozatos rezsiemelést, hanem rezsicsökkentést hajtott végre, 2012 óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára, és a kormány a piaci árak emelkedése ellenére is megvédte a rezsicsökkentés eredményeit” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

A közműszámlákon most is követni lehet, hogy egy család már mennyit spórolt a rezsicsökkentéssel – jelezte.

A részletekről szólva az államtitkár kitért arra, hogy a magyar lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege 41 százalékra csökkent, a kikapcsolt lakossági fogyasztók számát pedig 60 százalékkal sikerült visszaszorítani 2012 óta.

Az Eurostat adatait ismertetve Schanda Tamás kiemelte azt is, hogy 2019 első félévében 2018 hasonló időszakához képest Dánia után Magyarországon csökkentek a legnagyobb mértékben a gázárak, Dániában 1,7, Magyarországon 1,6 százalékos volt a csökkenés. Eközben több más országban 14-18 százalékkal is többet fizetnek a földgázért a háztartások.

Magyarországon 100 kilowattnyi elektromos áram ára 11,2 euró, körülbelül 3600 forint, ugyanakkor Németországban 30,9 euró, mintegy 10 ezer forint volt 2019 első felében – hangsúlyozta az államtitkár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624310
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban