Aktuális

„A pokolba kerülnek” – megölte a pasiját, hogy kefélhessen és feleségül menjen saját apjához – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

40 év letöltendő börtönbüntetést kapott az az amerikai nő, aki testvére és édesapja segítségével tavaly Valentin-napon meggyilkolta pasiját. A 31 éves Amanda McClure tettét az motiválta, hogy

szexeljen saját édesapjával, majd férjhez is menjen hozzá.

A bírósági tárgyaláson részletesen kiderült, mi is történt azon a 2019. február 14-i napon. A család ugyanis egészen dermesztő módon tette el láb alól Amanda McClure férjét, John McGuire-t. Először egy borosüveggel fejbe verték, majd az eszméletlen férfinek metamfetamint adtak be, végül pedig egy műanyag szatyorral meg is fojtották. Sőt, miután a férfit eltemették, később felesége kiásta a holttestet és faléceket szúrt át rajta, majd egy másik helyen az áldozatot újra elásták.

McClure egyébként – ott, ahol végül megtalálták a férfi holttestét – többször is lefeküdt saját apjával, Larry McClure-ral, akihez március 11-én, három héttel a bestiális gyilkosság után hamis papírokkal valóban hozzáment feleségül.

Az asszony a bíróság előtt nem tagadta bűnösségét, ahogy egy évvel idősebb nővére, Anna Marie Choudhary is bevallotta, hogy segédkezett a gyilkosságban. Édesapjuk, Larry McClure pedig már meg is kezdte életfogytig tartó börtönbüntetését. Ő a saját tárgyalásán azzal védekezett, hogy egész gyilkosság ötlete Amanda lánya fejéből pattant ki és ő volt az, aki a szatyorral végül megfojtotta az áldozatot.

Felmerülhet a kérdés, hogy egy család három tagja hogyan süllyedhetett idáig. Az egyik válasz Amanda McClure drogfüggősége volt, így ilyen formában az ő felelőssége sokkal kisebb még egy ilyen szörnyű bűncselekményben is, mint a lánya függőségére fittyet hányó édesapáé. Akit egyébként még a gyilkosság előtt egy másik ügy miatt vettek őrizetbe, és már a rácsok mögött vallotta be, hogy ő is részt vett lánya férjének meggyilkolásában. Ugyanakkor azt állítja, neki nem volt fogalma arról, hogy lánya pontosan miért is akarta eltenni láb alól hitvesét. Amanda azonban egészen máshogy élte meg a történteket.

– Az apám soha nem akarta, hogy bárki más a közelemben lenyen. John pedig elmondta apámnak, hogy szeret engem és hogy össze fogunk házasodni. Bárcsak visszahozhatnám Johnt, nagyon jó ember volt – idézi a Daily Star egy amerikai lap nyomán a nő vallomását, aki azt szeretné, hogy anyósa megbocsásson neki. Karen Smith-nek azonban egyelőre ez eszébe sem jutott.

„Amanda, a nővére és az apja mind a pokolra kerülnek. Nem tudok még nekik megbocsátani, talán majd később, egyszer”

– mondta Karen Smith, a meggyilkolt McGuire édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól