Aktuális

A német menhelyek nem adnak kutyákat karácsonyra

Bors

Létrehozva: 2018.12.12.

Csodálatos dolog, ha az ember képes gondoskodni egy védtelen állatról, egészségben, boldogságban együtt élni vele hosszú évekig. Sokan jól ismerik ezt az érzést, másoknak azonban fogalmuk sincs, mit jelent egy állat gondját viselni.

Az ünnep közeledtével sajnos nem lehet elmenni a tény mellett, miszerint rengeteg család egy kisállattal bővíti az otthoni létszámot karácsonyi ajándék gyanánt. Csakúgy, mint húsvétkor, sajnos az ebben az időszakban társaságra lelő állatok nagy része is menhelyre, vagy rosszabb esetben az utcára kerül.

Ezt a szempontot figyelembe véve Németországban tucatnyi állatmenhely döntött úgy, hogy megtagadják az állatok örökbe adását – Brémában például már december 18-tól. A menhelyek vezetői elmondták, hogy a kezdeményezés remélhetőleg visszaszorítja majd az impulzusvásárlások során megvett állatokat, valamint segít csökkenteni a kidobott kutyák számát.

– A döntés hatására remélhetőleg nem veszik majd félvállról a karácsonyi állatvásárlást, és bevonják a döntésbe az egész családot – magyarázta Claudia Hämmerling, a berlini állatvédők tagja a BBC-nek.

A nő elárulta azt is, hogy aki mégis ebben az időszakban szeretné állattal gyarapítani a családot, azoknak lehetőségük van kinézni, lefoglalni a jószágot, majd szilveszter után – a felelős állattartás megfontolását és alapos átgondolását követően – hazavinni azt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól