Aktuális

A nagyi szerint utazásokért hazudta unokája a nemi erőszakot

Bors

Létrehozva: 2017.08.18.

Mint azt korábban megírtuk, Megan Morrison azt állította, nagyapja 8 és 10 éves kora között többször megerőszakolta. A 74 éves Malcolm Harrison ellen vádat is emeltek, miután a lány 17 évesen tanúvallomást tett. Bár Harrison végig tagadta az ellene felhozott vádakat, az ítélet kimondása előtt egy nappal végzett magával.

Morrison azzal került be a brit lapokba, hogy nagyanyjának írt egy szívhez szóló levelet, mert szerette volna, ha a nagyi a történtek ellenére tartaná vele a kapcsolatot, hiszen ő ugyanúgy szereti a nagyanyját mint korábban. Vivienne Harrison azonban elzárkózott mindenféle kommunikációtól, mondván, az unoka hazudott, ami szeretett férje halálához vezetett.

A nagyi most megszólalt a Daily Mailnek és többek közt arról is beszámolt, soha nem fog beszélni se a lányával, se az unokájával, mert az utóbbi szégyent hozott a családra és még hazudott is. “Megölte a férjemet. És a lányom? Ő már szót sem érdemel.” Malcolm, neje állítása szerint nemcsak apának, de nagypapának is tökéletes volt.

“Saját vére fordult ellene kapzsiság miatt” - tette hozzá. A nő egyébként a történtek miatt stroke-ot kapott, nemsokkal az unoka vádjainak nyilvánosságra kerülése után. “Ha bűnös lett volna, higgye el, tudtam volna róla. Ő azt mondta nekem, nem akar élni úgy, hogy akár csak 1% esélye legyen annak, hogy börtönbe kerül.

Az asszonyt, férje halála óta másik lánya gondozza. Azt is hozzátette, férje elkényeztette az unokát, sokszor vitte moziba, vásárolgatni, szórakozni, így nem szenvedett semmiben hiányt. “Megtudtam, hogy Megannak van egy barátja, aki azt állította, nagybátyja bántalmazta őt, ezért fizettek neki a szociális szervezetek különböző utazásokat és olyan dolgokat csinálhatott, amelyeket korábban a családja nélkül sosem. Mindezt azért, hogy fel tudja dolgozni a vele történteket. Ezt követően egyszer csak Megan is azt mondta, a nagyapja megerőszakolta. Mindig kapzsi volt, ilyen a személyisége, ez motiválja legtöbbször, ezért egy pillanatra sem hittem neki” - mondta az asszony.

A nagyi szerint férje a megismerkedésüktől kezdve a haláláig, egy úriember volt, mindig gondoskodott a családjáról és sose volt összetűzése a törvénnyel. Amikor a rendőrök megjelentek a házaspár házánál, a férj biztosította a feleségét arról, hogy minden hazugság, és a nő látta rajta, nem hazudna neki abban a helyzetben.

Harrison kisebbik lánya, a 43 éves Louisa szerint apja csodálatos ember volt, akit a mai napig a legjobb barátjának tekint. “Sajnos Megan és az anyja találták ki ezt a történetet” - tette hozzá a nő.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor