Aktuális

A mozgássérült férfi állítja: Lerántott a vonatról a kalauz!

Frank Zsófia

Létrehozva: 2017.01.13.

A mozgássérült Oláh Zoltán állítja, csúnyán elbántak vele a mezőtúri vasútállomáson, ahol egy kalauz rángatta le a vonatról. A férfi az engedéllyel használt biciklije miatt került megalázó helyzetbe.

– Szarvason élek, és Budapestre tartottam éppen, Mezőtúron készültem átszállni, amikor az eset történt – kezdi az elkeseredett férfi. – Gyakran megteszem ezt az utat, kezelésre járok fel, és eddig semmi problémám nem akadt. Most nagy nehezen eljutottam a vonatig, ahova megpróbáltam felszállni, de a kalauznő rámkiabált, hogy vigyem innen a biciklimet, majd megfogott, és visszarántott a lépcsőről. Majdnem hanyatt estem, akkorát rántott rajtam. Elmondtam neki, hogy miért van nálam a bicikli, de nem érdekelte, pedig engedélyem is van arra, hogy bárhova felszállhatok vele, akár az első osztályra is, hiszen erre támaszkodva közlekedem nap  mint nap.

Zoltán kétéves korában gyermekbénulás miatt vált mozgáskorlátozottá. Az egyik lába rövidebb, így magasítót hord a cipőjében, ami segíti neki a közlekedést. Ráadásul míg a jobb lába 43-as, a bal lába csupán 38-as méretű, mert az megállt a fejlődésben.

– Ez az eljárás nagyon megdöbbentett, és sajnos nem egyedi esetről van szó. A mozgássérült emberekkel szemben sokan érdektelenek. Tudom, hiszen sok sorstársammal be­szélgetek. De arra, hogy lerángassanak a vonatról, még én sem számítottam, megalázó helyzet volt, mély nyomokat hagyott bennem lelkileg – mondta zaklatottan Zoltán.

Természetesen megkerestük a MÁV-ot, hogy értesültek-e az esetrôl és indítanak-e vizsgálatot az ügyben, de lapzártánkig nem kaptunk választ.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot