Aktuális

A Mennyország touristra temetik az elgázolt lányt

B. B.

Létrehozva: 2019.01.07.

A Mennyország tourist és még megannyi Tankcsapda-klasszikus fogja aláfesteni a zenekar tragikus körülmények között elhunyt rajongója, Böröcz Kata gyászszertartását. Édesanyja így akar búcsúzni szeretett lányától.

Egy fiatal élet ért véget egyetlen pillanat alatt múlt szerdán hajnalban, az M3-as autópályán – számolt be korábban a Bors. Böröcz Kata, a Tankcsapda hűséges, régi rajongója a ze­nekar koncertjéről tartott hazafelé barátjával. A kocsiban összevesztek, a lány kiszállt, rázárta szerelmére a kocsit, az autópálya mellett sétált, amikor elgázolta egy 20 éves fiatalember. V. Martin továbbhajtott a helyszínről, a lányt egy autós találta meg, majd nem sokkal később teljesen véletlenül a Tankcsapda turnébusza is megállt, és a zenekar gitárosának, Sidlovics Gábornak szembesülnie kellett azzal, hogy egy rajongójuk az áldozat.

Tisztázódtak a nyomasztó kérdések

Mint arról a Bors beszámolt: Kata édesanyjában, Anikóban számos kérdés motoszkált, amelyekre lánya szerelmétől várt választ. A férfit azonban sokáig nem érte utol, és ő sem hívta az asszonyt. Végül Anikónak sikerült beszélnie Zoltánnal.

– Beszéltünk, a két család jóban maradt, senki nem haragszik senkire – mondta vasárnap az anya, aki korábban közölte: a gázolóra sem haragszik, a balesetről senki sem tehet igazán, rosszkor voltak rossz helyen.

Minden percét pörgéssel töltötte

Kata mindössze 25 évesen hunyt el, de édesanyja szerint lánya annyit élt, mint más 125 év alatt. pörgős és életvidám természetének hála ez alatt a rövid idő alatt is teljes életet élt:

– Teljes erőbedobással és pörgéssel töltötte el élete minden percét – mondta a gyászoló édesanya. – Már kicsiként is verseket fordított horvát nyelvre, versenyszerűen lovagolt, imádta a szép és a gyors kocsikat és a családját. Milánóban modellkedett, de képtelen volt távol maradni tőlünk, ezért inkább maga mögött hagyta a karriert, csak hogy haza jöhessen hozzánk – emlékezett imádott lányára Anikó.

Rendhagyó búcsúra várják a gyászolókat

Szerette a csillogást, imádott a középpontban lenni, ezért úgy gondoltuk, hogy nem hagyományos temetést szervezünk neki, nem temetői keretek között tartjuk, hanem inkább egy búcsúztatót, ahová eljöhet bárki, aki meg szeretne emlékezni Katáról. Nem kötelező a fekete ruha sem. Bármennyire is beleszakad a szívünk a történtekbe, a megemlékezésen azonban nemcsak sírni, hanem nevetni is szeretnénk, hiszen Kata is ezt akarná, és mosolyogva nézne ránk – szögezte le az anya. A búcsúztatón a lány kedvenc zenéit játsszák majd, természetesen Tankcsapdát is.

– Nagyon szerette ezt a zenekart, sokat jelentett neki a zenéjük, együtt is rengeteget jártunk az együttes koncertjeire, így természetesen sok Tankcsapda-szám is elhangzik majd Kata búcsúztatóján – árulta el az édesanya.

Egész nap vigyáznak Martinra

A gázolót, V. Martint nem helyezték előzetes letartóztatásba. A helyiek szerint a fiatal, szakácsnak tanuló fiú teljesen összetört, családja körében próbálja átvészelni ezt az időszakot.
– Valaki mellette van egész nap, ugyanis nagyon összetört. Ő nem rossz ember, csak egy nagyon rossz döntést hozott egy nagyon rossz helyzetben, amiért meg fog fizetni, hiszen egy életen át cipeli majd ennek a terhét – mondta a család egyik ismerőse. Kerestük V. Martint is, édesapja nyitott ajtót, de a család nem kíván nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség