Aktuális

A meggyilkolt tanárnő gyerekeit apjuk neveli majd

B. B.

Létrehozva: 2016.02.09.

K. Boglárka megölését tervezhette az extűzoltó P. István, ugyanis a tanárnő csak napokkal a halála előtt tért haza többhetes külföldi tanulmányútjáról.

Tanárok, diákok, barátok siratják napok óta K. Boglárkát, azt a némettanárnőt, akit pénteken végzett ki kegyetlen módon volt barátja, P. István. Mint azt a Bors megírta: a férfi először megölte Boglárkát, majd a holttesttel Újpalotán egy elhagyatott helyre autózott, ahol a kocsit felgyújtotta, és magával is végzett.
– Péntek hajnalban jöttek a rendőrök és a tűzoltók. Kaptak egy hívást egy férfitól, hogy ennek a háznak egy lakásába bezártak két gyermeket – meséli az asszony egyik ismerőse.

– A telefonáló nem mondta, mi történt, azonnal lecsapta a telefont, többet el sem lehetett érni. Sejtettük, hogy baj van, ugyanis Boglárka mintaanya volt, aki szinte egy lépést sem tett a gyerekei nélkül, és az biztos, hogy soha nem hagyta volna magára őket éjjel.

– A gyerekek aludtak, amikor bementek értük, pizsamában állt mindkettő. Nagyon jól viselkedtek, a fiú segített a pici húgának, a tűzoltók a második emeleti lakásból emelték le őket. Csak reméljük, hogy a szörnyűségből semmit nem láttak – mondja borzongva. Az ismerősök közül többen is úgy vélik, hogy Boglárkát nem a házban ölték meg.

– Itt az egész utca be van kamerázva, bár egy hátsó ajtó is van. Úgy sejtjük, hogy Boglárka rájött, hogy nagy a baj, és próbálta ezt a férfit eltávolítani a gyerekei közeléből. Valószínűleg akár vele is ment, csak a gyerekeit ne bántsa, az utolsó erejével is a kicsiket óvta – mondja egy másik férfi. P. Istvánról már korábban ismerősei állították, az utóbbi időben nagyon labilis volt, valószínűleg Boglárka elleni támadását is tervezte egy ideje, ugyanis az asszony pár nappal a gyilkosság előtt tért vissza egy háromhetes berlini útról. Boglárka egy szakiskola speciális, sérült gyermekeivel foglalkozott. Diákjai, kollégái és barátai is mind siratják.
– Fantasztikus tanár volt, mindenki imádta őt. Hihetetlen, hogy többet nem látjuk a mosolyát. Az a férfi a legrosszabbat is megérdemli – mondta dühösen Boglárka egyik barátja. A gyerekeket édesapjuk neveli majd.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135631_auto_resized.jpg
origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118371_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató: 300 éves festmény a bizonyíték az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte