Aktuális

A manchesteri robbantás miatt fokozott biztosítás lesz a Szigeten és a vizes vb-n

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.05.25.

A manchesteri terrorcselekmény után Magyarországon nem emelik a terrorkészültségi szintet, de bizonyos rendezvények biztosítását kiemelten kezelik - idézi az MTI a belügyminisztert, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában tartott csütörtöki meghallgatása után nyilatkozott.

Pintér Sándor példaként emelte ki a budapesti FINA vizes világbajnokságot, a magyarországi Forma-1-es futamot és a nyári Sziget fesztivált. Utóbbi közönségét a manchesteri rendezvényközpont hétfő esti koncertjének közönségéhez hasonlította, amely ellen terrortámadást követtek el.

A miniszter fő célkitűzésnek nevezte a technikai fejlesztéseket, és ezzel együtt különösen fontosnak mondta a terrorelhárítás területét. Megjegyezte: a manchesteri merénylet is azt igazolja, hogy Európában nem csökkent, hanem nőtt a terrorveszély. Ugyanakkor azt mondta, hogy Magyarország szerencsés helyzetben van, mert az illegális migráció visszaszorításával kevesebb olyan ember juthat be az országba, aki ilyen cselekményre képes.

Ugyanakkor  azárt ülsről távozó miniszter szerint Magyarországon nem indokolt a terrorkészültség emelése, továbbra is a közepes szint van érvényben. Hétfő éjjel a Manchester Arena előcsarnokában, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén robbantott fel pokolgépet a 22 éves, líbiai származású, Angliában született és ott felnőtt Salman Abedi. Az öngyilkos merényletben 22 ember halt meg, és mintegy hatvanan megsebesültek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól