Aktuális

A magyar rekorder simán átfúj egy focipályán

Címkék
magyarrekord

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.04.03.

Fura szenvedélynek hódol Velzer Ferenc. A siklósi férfi né­hány évvel ezelőtt szeretett bele a fúvócsövezésbe.

– A fiaimmal mentem el egyszer íjászkodni, és nagyon megszerettük. Utána azonban más, hasonló lehetőségek után kezdtem keresgélni, így bukkantam a fúvócsőre – mesélt a kezdetekről Ferenc.

Az érdeklődés aztán komolyra fordult. A férfi azóta létrehozta a Tenkes Fúvócső-alszakosztályt, ami egyre népszerűbb.

– Az országban nagyjából negyvenen űzik ezt a sportot, fiatalok, idősebbek, lányok, fiúk. Távlati célom a további népszerűsítés. A közelmúltban rendeztünk egy versenyt Siklóson. Ebben a sportban az a jó, hogy csak a célzást kell gyakorolni, fújni bárki tud. Japánban például az időseknek kimondottan ajánlják a fúvócsövezést, mert edzi a tüdőt. A magyar távolsági rekord jelenleg százötven méter körül van – mondta.

Az sem mellékes, hogy ez az elfoglaltság nem igényel túl drága felszerelést. Ennek úttörő fejlesztője Magyarországon a szentesi Kovács Iván.

– Egy nagyjából két méter hosszú alumínium- vagy PVC-cső tökéletes hozzá, a nyilak pe­dig pár száz forintért beszerezhetők – magyarázta Ferenc. – Vadászni egyébként tilos fúvócsővel, ugyanis az többnyire csak mérgezett nyilakkal működne, ahogy Dél-Amerikában is. Különben pedig csak puha szőrű, kis emlősöket lehetne ezzel lelőni, szerintem egy galamb tömött tollazatán már nem fúródna át a nyíl.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor