Aktuális

A lakáshitel és az általános depresszió ellenszerei lettek a nő számára a cserépfigurák

Ny. A.

Létrehozva: 2016.10.28.

Rendhagyó módot választott a zalaegerszegi Nagy Bernadett, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. A Mosolyonc Műhely megalkotója különböző méretű virágcserepekből készít színes figurákat.

– Akkor kezdtem cserépből figurákat gyártani, amikor a kisebbik gyermekem elkezdett óvodába járni, én meg még nem mentem vissza dolgozni – mesélte a kezdetekről Bernadett, aki ezután csapott fel hivatásos kézművesnek. A kétgyermekes édesanya mindig szeretett bütykölni, eredetileg építésztechnikus. Eleinte csak saját szórakoztatására készítette a figurákat, idővel kiállításokra, művészeti rendezvényekre hordta portékáit. Egy-két vidám darab még animációs filmekben is feltűnt.

– Az úgynevezett mosolyoncokkal, ezt a nevet édesa­nyám találta ki, derűs perceket szeretnék szerezni az emberek­­nek – mutatott körbe színes figu­­rái között Bernadett, aki még a nehezebb na­pokban is igyek­szik megtalálni azokat a pillanatokat, amikért megéri felkelni az­nap.

– Én is csak egy vagyok a negy­venes éveiben járó egyszerű édesanyák közül – állítja. Egy húsz- és egy kilencéves fiú édesanyja. – Nekem is van lakáshitelem, én is szembesülök a mindennapok kihívásaival. Ennek ellenére elpusztíthatatlan az optimizmusom – hangsúlyozta. A vidám, cserépből készült figurák is ezt a hozzáállást közvetítik: észrevenni a szépet és tudni örülni akár egy mosolynak is.

Bernadett állítja, a pozitív hozzáállás a legmélyebb gödörből is kiút lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei