Aktuális

A következő napokban rendezik meg az országos sasszámlálást

MTI

Létrehozva: 2020.01.15.

Az idén már 17. alkalommal szervezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az országos sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását januárban.

Magyarországon a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. A kezdeményezés azt is szeretné elérni, hogy a magyar lakosság jobban megismerhesse a ragadozómadarak életét - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Orbán Zoltán, az MME szóvivője a műsorban arról beszélt, hogy legnagyobb számban rétisasok és a parlagi sasok telelnek Magyarországon, de minden évben előfordulnak fekete sasok és szirti sasok is.

Mint mondta, a számlálás három napig tart, és úgy tűnik, hogy az elmúlt éveket tekintve most lesznek a legjobbak ehhez a körülmények. "Az a legjobb, ha nincs hó, de fagyott a talaj, mert akkor a szakemberek olyan helyekre is be tudnak menni autóval, ahol a sasok vannak" - mondta, hozzátéve, hogy három nap alatt az ország csaknem 20 százalékát be kell járni.

Elmondta: általában 11 ezer ragadozó madarat látnak, 15-16 faj képviselőit. Magyarország területén mintegy 1100 sast szoktak számlálni. Ez a harmadik év, hogy a Kárpát-medencében folyik a számlálás. Hozzátette: az élőhelyeken háromezer focipályányi területenként látható egy rétisas és csak hétezer focipályányi területenként egy parlagi sas.

Kitért arra, hogy az 1970-es 80-as években például a parlagi sas majdnem kipusztult Magyarországról. A sok évtizedes védelmi munka nyomán jelenleg 220 pár parlagi sas él hazánkban. "Az európai uniós parlagisas-állomány több mint kétharmada nálunk él. Ez óriási kincs" - fogalmazott.

Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 17. és 19. között szervezi meg az országos sasszinkront. A szóvivő elmondta: a felmérés eredményéről várhatóan január végén, február elején számolhatnak be.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, és 2019 után idén is csatlakoznak, így a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzése az egész Kárpát-medencében megvalósul.

Az országos sasszinkronhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen, a jászsági Sasközpontban idén is megszervezi - immár hatodik alkalommal - a Sasnap programot január 18-án, szombaton. Itt az érdeklődők két ragadozómadár számláló túrán, interaktív ragadozómadár bemutatón, madárházas szakvezetésen, előadásokon, filmvetítéseken és szemléletformáló játékokon vehetnek részt, továbbá a Sasközpontból állványos teleszkóppal figyelhetik meg a közeli sasetetőre látogató madarakat - áll az MME honlapján.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694115
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten