Aktuális

A koronavírus miatt elővigyázatosságból bezárták a Bitskey uszodát Egerben

MTI

Létrehozva: 2020.02.26.

Elővigyázatosságból meghatározatlan időre bezárták Egerben a Bitskey Aladár Uszodát, ahol kedden edzést tartott az észak-olaszországi nemzetközi kupamérkőzésről a hétvégén hazatért helyi vízilabdacsapat - jelentette be a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) közölte, az észak-olaszországi koronavírus-fertőzésekről vasárnap megjelent első hírek nyomán hétfő reggel telefonon kért útmutatást a Belügyminisztériumtól, ahol azt a tanácsot kapta: a mérkőzésről hazatért játékosokat és stábtagokat ne engedje be az uszodába. Kedd délután azonban a népegészségügyi hatóság hivatalos állásfoglalásban tájékoztatta a vízilabdaklubot arról, hogy a csapat visszatérhet a létesítménybe, ahol megtarthatják edzéseiket és a soron következő meccseket is - tette hozzá.

Jelezte: megdöbbenve vette tudomásul, hogy a játékosok és a stábtagok nem estek át laborvizsgálaton.
Bár ez orvosszakmai kérdés, ám az laikusként is nyilvánvaló: kérdőívek alapján nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az érintettek bármelyike vírushordozó vagy beteg - közölte Mirkóczki Ádám, hangsúlyozva: ezt figyelembe véve elővigyázatosságból a létesítmény határozatlan időre szóló bezárásáról döntött.

Elmondta: kedd éjfélkor az uszodát működtető társaság vezetőjével történt egyeztetés után - polgármesterként ennek minden felelősségét magára vállalva - határozott a gyors cselekvésről. Ezt azzal indokolta, hogy a férfi vízilabda Európa Kupa elődöntőjében érdekelt ZF-Eger Bresciából hazatért csapatának kedd esti edzése óta más még nem használta az uszodát, oda azonban minden reggel sok helybeli érkezik úszni.

Kitért arra is, hogy döntésétől függetlenül a tankerület is hasonló óvintézkedést hozott az iskolai úszásoktatás felfüggesztésével.
Nem alaptalan tehát az elővigyázatosság, amíg megnyugtató és egzakt módon nem lehet kizárni a fertőzésveszélyt - húzta alá Mirkóczki Ádám, aki közölte: az uszodában a bezárás ideje alatt fertőtlenítést és szükség esetén vízcserét végeznek. Eközben a városi strand fedett medencéje fogadja az úszni vágyókat - mondta.

A városvezető hangsúlyozta, nem célja a pánikkeltés. A fertőzésveszély kizárása a cél és ebben a helyzetben a polgármesternek nincs választási lehetősége: kizárólag akkor jár el helyesen, ha meghozza a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedéseket.

Kitért arra is, hogy egyeztetett a ZF-Eger klubelnökével és vezetőedzőjével, akiktől úgy tudja: a csapat a keddi népegészségügyi hatósági engedély birtokában elutazik Budapestre, és a Kőér utcában lejátssza soron következő bajnoki mérkőzését a Honvéd együttesével.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713470109
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713470109
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713470109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713470109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze