Aktuális

A Komáromi kisleány lett idén Magyarország tortája

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.07.31.

<p>A Parlament Vadász termében az augusztus 20-ai ünnepi program ismertetésekor mutatták be az év kenyerét és tortáit.</p>

A Szent István napi kenyér: a Várhegyi deres

Kurdiné a komlói Kurdi Family pékség Kft. tulajdonos ügyvezetője szerint a kenyérhez nem kell más, csak búzaliszt, náluk kétfajta, minimális kukorica liszt, kovász, víz és só.

– Mindent hagyományosan készítünk, nincs benne adalék anyag. Ami fontos, hogy tudni kell az arányokat. Hagyományosan, otthon is el lehet készíteni, és öt napig minimum friss marad. Nem kell ruhába csomagolni, legfeljebb csak a vágott felén, de hűvös helyre kell tenni a spájzban – mondta a Borsnak a szakember.

Az év tortája: a Komáromi kisleány

Elkészítője Sztaracsek Ádám a komáromi Jánoska cukrászda 24 éves cukrásza.

– November táján kezdtem gondolkodni, hogy a körte legyen a kiinduló pont. Fontosak voltak a jó minőségű alapanyagok. Tettem hozzá gyömbért és citromot, majd egy vaníliás mascarpone mousse-t. Ahhoz készült egy mézes-fahéjas-diós tészta és belesütöttem még egy roppanós tésztát is. A második elkészült verzióval neveztem be, mert az első nem ízlett. Egy ilyen torta két és fél óra alatt készül el, de 10-20 készül egyszerre.

Az év cukormentes tortája: a Három kívánság

Egy szelet 242 kcal. Megálmodója Nádori László a ferencvárosi Nádori cukrászda vezetője.

– Nem vagyok érintett, de 8-10 éve egyre többen jöttek cukor vagy liszt mentes tortáért. Először 2013-ban, majd 2014-ben neveztünk és mindkétszer nyertünk. Most megint indultunk és megint elsők lettünk. Nagyon szeretem a meggyet és a túrót, úgyhogy ez lett a kiinduló pont. Készítettem mandula lisztből és dióból egy piskótát. Natúr almalében megfőztem a chia magot és ezt sütöttem bele a piskótába. A piskóta másik részét elkevertem az összedarált meggyel, ez került az alapra. Ezt vettem körbe madártej alapú túrós, tejszínes krémmel, és a tetején lezártam meggyes tojásfehérje felhővel. A döntőnél reggel hatkor mentem be a cukrászdába és fél tízkor fejeztem be. Előtte otthon már nyolcszor elkészítettem a közel negyven fős alkalmazottaink örömére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091310
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091310
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet