Aktuális

A károsultak Tarsolynak: „Tönkretetted a családomat!”

Bors

Létrehozva: 2016.10.21.

Hamvába holt rákgyógyszerfejlesztés, futballstadion, pénznyelő vállalkozások – erre szórták el Tarsolyék a kisbefektetők pénzét. Forrtak az indulatok a Quaestor-per tárgyalásán.

„Tönkretetted a családomat!” – kiáltott oda a vezetőszáron kísért Tarsoly Csabának a Quaestor-ügy egyik károsultja tegnap, amikor a cégcsoport egykori vezetője megérkezett a Fővárosi Törvényszékre. Tarsolyt és társait 5458 rendbeli csalással és sikkasztással vádolják mintegy 77 milliárd forint értékben. Az ügynek harmincezer sértettje van, de jelentős részüket már részben kártalanították.

– 18 milliót fektettem be, de még adósak 4,5 millióval – mondta a Borsnak Judit, aki nagyjából két tucat társával a per minden tárgyalásán ott van. Többen egyenpólóban voltak, rajta egy lángoló Q betűvel. Judit elmondta, azért bízott a Quaestor-kötvényekben, mert a magas hozamok mellett megbízhatónak tűntek, hiszen Tarsoly számos vezető politikussal mutatkozott együtt. – Barátságosak és készségesek voltak az ügyfelekkel, telefonon rendszeresen hívtak minket, törődtek velünk – mondta egy másik károsult.

Judit hozzátette: a Quaestor 2015. március 9-én dőlt be, de még február 22-én is azzal nyugtatták, hogy biztonságban van a pénze. Az előzetes letartóztatásban láthatóan megtört, lefogyott Tarsoly a papírjaiba temetkezve hallgatta, ahogy lejátszották a videón rögzített vallomását. A férfi látszólag meggyőződéssel beszélt arról, hogy azért fektettek egy rakás, utóbb veszteségesnek bizonyult vállalkozásba, mert vissza akarták fizetni a kötvényesek pénzét. Büszkén mesélte például, hogy csak 6,5 milliárd forintba került a Győri ETO futballstadionja, pedig az Orbán-kormány sokkal drágábban épített stadionokat. Szóba került még egy bedőlt rákgyógyszer-fejlesztés is, amiben neves hazai szakemberek vettek részt. Tarsoly szerint nem ő, hanem a 2008-as válság tehet róla, hogy minden pénzt elbuktak.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól