Aktuális

A Hiltonban vizsgálták ki Bódi Gusztit

K. Sz.

Létrehozva: 2020.02.06.

Idegenvezetést is vállalt az Aranyeső énekese, aki azt is elárulta, hogyan lehet szerencséje a Bors hathetes játé­kában.

Továbbra is őrzi az egészségét Bódi Guszti. A mu­latós zenész jelenleg még a festői szépségű thaiföldi Pattayan tartózkodik, ahol a rettegett koronavírus miatt csökkent a turisták száma.

Szinte eltűntek a kínaiak a partról, korábban ötvenes csoportokban jártak. Hallottunk híreket, például, hogy itt Thaiföldön már van egy vakcina, amivel 48 óra alatt meggyógyult az egyik itteni koranavírusos beteg. Fokozott figyelem van, mi, Margóval a Hiltonban ellenőriztettük az egészségünket és a testhőnket, szerencsére minden rendben van velünk – me­sélte Guszti, akiről köztudott, hogy szívesen segít a rászorulóknak, legyen szó hátrányos helyzetű zenészekről vagy éppen eltévedt magyar turistákról.

– Az egyik ismerősöm egy 14 fős csoporttal járta a szigetet, megmutattam nekik a tengerpartot, a Buddha-szobrokat és elvittem őket tigrisfotózásra is. Egy szűkebb, pár fős társaságot meghívtam egy tradicio­nális étterembe, ahol halat és vadhúsokat sütöttek, de mivel egészségesen kell élni, ezért másnap egy salátabárba is ellátogattunk.

Fontos számunkra az emberség és a vendégszeretet. Mindig nyitva az otthonunk a családunk és az új barátok előtt – mesélte Guszti, aki hathetes Aranyeső nevű, 10 millió forintos össznyereményű játékunk arca.

Az áldás és a jóslás fontos a roma kultúrában, a család legidősebb tagjának kell megáldani a fiatalabbakat, hogy szerencséjük legyen. Nálunk a nagymamám tette ezt meg, mikor Margóval megindultunk Budapestre Nagyecsedről, és milyen szerencsénk lett. Fontos hiedelmünk, hogy a piszkos kéz elveszi a szerencsét. Ezért azt tanácsolom, mindig tiszta kézzel vásároljatok Borsot, hiszen tudjátok: ha a jobb felső sarokban lévő matrica alatt három egyforma szimbólumot találtok, pénzt vagy ajándékot nyertetek. Ha MIL betűket találtok, akkor még jobb hírem van: ha megtaláljátok egy másik matrica alatt a LIO betűket, akkor tényleg aranyeső hullik rátok és a családotokra, tiéd a 3x1 millió forintos extranyereményeink egyike. Csumi nektek, és sok sikert! – üzente Guszti.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421213
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421213
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421213
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421213
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni