Aktuális

A hét cukisága! Ez a tündéri kutyus süket, de megtanult máshogy kommunikálni - videó

Bors

Létrehozva: 2017.02.25.

Forrás: The Mayhew Animal Home

Bobot gazdái Magyarországon vásárolták, ám Angliában szerették volna felnevelni. Azonban a kiskutya veleszületett süketsége miatt jóval több törődést igényelt volna, mint társai, a gazdáknak azonban erre nem volt lehetőségük, ezért menhelyre került. Az alig 10 hónapos tacskóban annyira erős volt az élni akarás és a gazdi utáni vágy, hogy a menhely munkatársai rövid idő alatt egy új kommunikációs rendet tudtak kialakítani nála.

Bob nemcsak süket, hanem hallószervi betegsége miatt gyenge az egyensúlya is, így speciális a tartása. Azonban nagyon együttműködő, mindent megtesz, amit kérnek tőle. A Mayhew Animal Home elnevezésű intézményben a kiskutyát különböző kézjelekkel gyakorlatilag mindenre megtanították, Bob pedig örömmel sajátított el bármit, amivel úgy érezte, nagyobb eséllyel pályázik új gazdira.

Megtanították pórázzal sétálni, különböző módon jelezni a szükségleteit, sőt, még arra, is rávezették, hogy hogyan támaszkodjon a többi érzékszervére. Az intézmény alkalmazottja, Lisa Guiney csak kedvesen tudott beszélni a cukiságról.

– Bob egy cuki kedves kis gyönyörűség, aki nem engedi, hogy a süketség vagy az egyensúlyproblémái az útjába álljanak - mesélte az alkalmazott.

A Metro tudósításának videója:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot